Az Ottawa megérett a sikerre

I. SZ.I. SZ.
2007.05.11. 23:36
Címkék

Buffalóban 5–2-es Ottawa győzelemmel kezdődött meg a Keleti főcsoport döntője. A tavaly a későbbi bajnok Carolina ellen ebben a szakaszban elbukó Sabres így azonnal elveszítette pályaelőnyét, a Senators pedig nagy lépést tett afelé, hogy visszavágjon a tavalyi főcsoport-elődöntőben elszenvedett 4–1-es vereségért.

A Pittsburghöt és a New Jerseyt korábban könnyedén elintéző Senators sokkal magabiztosabb, mint a korábbi években. Ezen az összecsapáson igazi erődemonstrációt tartott, hiszen azután állt fel a padlóról, hogy mindenki esküdni mert volna a Buffalo sikerére. Az első harmadban ugyanis korán kétgólos előnyhöz jutott a kanadai együttes, de nem tudta megtartani. A második periódus derekán Toni Lydman révén kiegyenlített a Sabres, de ahelyett, hogy utána a jégbe döngölte volna vendégét, visszaesett. A harmadik harmad az Ottawáé volt, három góljára nem érkezett válasz.

A Senators 34–20-ra megnyerte a kapura lövések különcsatáját, a záró húsz percben csak öt lövést engedélyezett a házigazdának. A védelme mellett rettegett csatársora sem okozott csalódást, Jason Spezza és Daniel Alfredsson egy-egy gólt és asszisztot jegyzett, és Dany Heatley sem maradt pont nélkül (egy gólpassz).

„Az elmúlt évek csalódásai során megedződött a társaság, főleg a tavalyi kudarc hagyott mély nyomot bennünk – mondta Heatley. – Ezen az estén nem tört meg minket az ellenfél felzárkózása, végig hittünk magunkban. A második szünetben biztosak voltunk benne, hogy a záró harmad a mienk lesz.”

Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
23 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
56 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája