Győr: pokoli a helyzet

A mérkőzésről tudósított: SINKOVICS GÁBOR, SZÉKELYHIDI JÁNOSA mérkőzésről tudósított: SINKOVICS GÁBOR, SZÉKELYHIDI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2007.05.11. 23:36
Címkék
A Győr számára sorsfordító volt a székesfehérvári vendégjáték a Borsodi Liga 28. fordulójának pénteki mecscsén. Az ETO-ban kezdőként szerepelt a sokáig mellőzött ifi Európa-válogatott Dudás Ádám, de ő sem tudott segíteni a gyenge futballt bemutató csapaton – az FC Fehérvár győzelme nem forgott veszélyben. A Győr egy lépéssel közelebb került a kieséshez.

...és akkor Dudás Ádám lőtt!

Jobbal suhintotta meg a labdát, amely elkerülte a fehérvári kaput. Aztán később, az első félidő közepe táján próbálkozott még egyszer, de újra célt tévesztett, a labda a léc fölött zúgott el. Pályára lépett tehát az ETO korosztályos Európa-válogatottságig jutó középpályása, aki miatt az utóbbi időben vita robbant ki. Lapunkban foglalkoztunk a témával, többször is rávilágítva, hogy az olyan tehetség, aki tavaly például az Arsenal csapatával tréningezett két hétig, aligha lehet tartaléksorban vagy rosszabb esetben a lelátón – játéklehetőség helyett. Az ETO szakmai stábja azzal érvelt, hogy a játékos nincs megfelelő állapotban, utol kell érnie magát. A vita most azzal ért véget, hogy Klement Tibor vezetőedző a kezdőcsapatba jelölte az ETO reménységét.

Finoman fogalmazva Dudás Ádám visszafogott teljesítményt nyújtott. A jobb szélen kapott lehetőséget, ám alighanem azzal az utasítással küldte őt pályára edzője, hogy vállalkozzon sokat, rúgjon kapura, cselezzen, s vegye ki a részét a védekezésből is, ahogy azt a huszonegyedik század futballja megkívánja.

Dudás Ádám ellenfele az ugyancsak fiatal fehérvári védő, Mohl Dávid volt, aki bizony többször került ki győztesen a párharcokból, mint ahogy az első félidőben egyértelműen a Fehérvár akarata érvényesült. A piros-kékek veszélyesebbnek tűntek, és gyorsabban játszották át a középpályát. Pedig az ETO számára volt nagyobb a tét a gyönyörű, langyos péntek estén, hiszen a győrieket a kiesés fenyegeti, azonban mi nem láttunk megalkuvást nem ismerő, életéért küzdő ETO-t... Néhány egyéni próbálkozást leszámítva (Tokody Tibor, Bajzát Péter és Böőr Zoltán veszélyeztetett olykor) a fehérváriak támadtak, és megérdemelt vezetéssel vonultak az öltözőbe.

A félidőben már győzelmet ünnepelt a fehérvári publikum, hiszen bemondták, hogy a Cornexi legyőzte az ETO csapatát a női kézilabda-bajnokságban. Csak halkan jegyezzük meg: ne csodálkozzanak, hogy kevés a néző, amikor szinte egy időben rendeznek két sportágban Fehérvár–Győr összecsapást.

Ami a futballt illeti: az ETO kezdett aktívabban a félidőt követően, bár helyzetig ritkán jutott el a zöld-fehér alakulat, s ha mégis sikerült, akkor meg ott volt a magabiztos Sebők Zsolt. Ahogy telt az idő, úgy lett egyre görcsösebb a vendégcsapat és egyre nyugodtabb a hazai gárda. Amikor sakk-mattig kijátszott fehérvári akció végén a bíró jogosan kiállította Stark Pétert, majd az exgyőri Vayer Gábor belőtte a büntetőt, gyakorlatilag eldőlt a meccs. Jellemző a vendégek lelkiállapotára és fásultságára, hogy a lelátó tetejéig hallatszott, amint Mátyus János kétségbeesetten s nem éppen irodalmi stílusban kiabálja: „Menjetek már előre, b... meg...!” És az emberhátrányban lévő zöldek a hajrában szépítettek is, sőt akadt újabb lehetőségük, ám alighanem nagyon fájhatott nekik, amikor azt skandálta a végig lelkesen szurkoló Vidi-tábor: „NB II, Nyugati csoport...”

Bizony, ez a veszély valóban fennáll – pokolian nehéz a Győr helyzete.

Legfrissebb hírek

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
7 perce

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
35 perce

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
47 perce

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető bajnoka

Atlétika
51 perce

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
56 perce

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
1 órája

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik