Novellából nagyregény

CH. G. A.CH. G. A.
2007.05.11. 15:21
Címkék

Az ember ki se nézné a meg fontolt, már-már zárkózott amerikai-magyar üzletemberből, George F. Hemingwayből, hogy kupagyőztes csapatának játékosaival és a törzsszurkolókkal mulatott együtt a szerdáról csütörtökre virradó éjjel az Ady Endre úti Bombázó sörözőben…

„Pedig így történt, és azt hiszem, ez a legtermészetesebb dolog a világon – mosolyodott el az üzletember. – Ezek a fiúk s kiváltképp Supka Attila edző minden elismerést megérdemelnek. Azt, hogy a mester hozzánk került, óriási szerencsének tartom.”

George F. Hemingwayről sokan úgy tartják, a rendszerváltás utáni magyar futball egyik – ha nem a – legpozitívabb alakja.

„Ne higgyék, hogy nincsenek nálunk hozzám hasonlóan gondolkodó klubtulajdonosok – vélekedett a kispesti nagyfőnök. – A győri Tarsoly Csaba, a debreceni Szima Gábor és a zalaegerszegi Nagy Ferenc már nem sorolható azok közé a szerencselovagok közé, akik korábban kedvükre halásztak labdarúgásunk zavarosában. Szóval bármennyire is elcsépelt és hitelét vesztett a megállapítás, mégis azt kell mondanom, hogy valami elindult a magyar futballban. Természetesen engem csak a Honvéd érdekel, másokról, mások nevében nem is szeretnék nyilatkozni, de úgy érzem, a közeg kivetette magából a kalandorokat, s ez a felemelkedés záloga.”

A kispesti tulajdonos a klubot is ugyanabban a szellemben vezeti, mint üzleti vállalkozásait, s ez a szigor és következetesség máris – a vártnál hamarabb – kamatozott.

„Pontosítanék, egyrészt nem vagyok híve a gyors sikernek, mi nem novellát, hanem nagyregényt írunk Kispesten. Továbbá nem is én irányítom a Budapest Honvédot, hanem Gács Pál ügyvezető, jómagam tulajdonos vagyok, s maximum a stratégiai döntésekbe szólok bele. Bár… Azért talán egy átlagos elnöknél jobban értek a futballhoz, hiszen tizenöt éves korom óta minősített, sőt a mai napig aktív játékvezető vagyok…”

Legfrissebb hírek

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
14 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
25 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik