Besenyei szoros versenyt vár

T. A.T. A.
2007.05.13. 22:18
Címkék

Mike Mangold hazatért ősei földjére. A Red Bull Air Race világsorozat tavalyelőtti győztesének édesanyja amerikai őslakos, a hét végi versenyt (szombaton lapzártánk után rajtoltak a világ legjobb pilótái) pedig a navahó törzsi parkban, Monument Valleyben tartották. A fent említett okból itt szinte mindenki Mangoldnak drukkol, aki második a pontversenyben, ennek ellenére az időmérő edzésen meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. Az első, szárazföld fölött kijelölt pályán (az eddigi két versenyen víz fölött repültek a pilóták) az összetett pontverseny éllovasa, Paul Bonhomme volt a leggyorsabb – kilenc tizedmásodperccel előzte meg a mezőny egyetlen magyar pilótáját, Besenyei Pétert. A brit elégedett volt saját teljesítményével, de azzal is tisztában van, hogy nem dőlhet hátra nyugodtan a karosszékében. Az előnye ugyanis nem túl megnyugtató, ráadásul az idén bevezetett ki eséses rendszerű viadalon bármi megtörténhet – még az is, hogy a végén nem a leggyorsabb nyakába kerül az arany babérkoszorú. Elég ha az illető egyetlen párbajt elveszít, és akkor hiába repült szélsebesen az előző fordulóban. Besenyei a maga részéről szoros küzdelmet vár, még szorosabbat, mint a kvalifikáció során, ám ő nem az a fajta ember, aki szívesen bocsátkozik jóslatokba. Inkább olyasvalaki, aki az időeredmények elemzése közben azon kezd el gondolkodni, a felfújható kapukból kijelölt pálya melyik szakaszán faraghatná le a győzelemhez szükséges plusz tizedmásodperceket. Mert persze ezúttal is nyerni szeretne.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
8 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
8 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
26 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
31 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
37 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
39 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
47 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik