Gőg
Pedig így volt. El kell ismerni, a média eleinte rengeteget foglalkozott vele, ám ebben a sivár, eredménytelen magyar futballban mégiscsak nagy esemény volt, hogy a bajnok kispadjára a világ élvonalába tartozó cseh válogatott másodedzőjét szerződtették, és ez irigységet szült. Mit tudhat ez, amit mi nem – így lehet összefoglalni a szakma kétkedését, és a kérdést valójában ma sem lehet egyértelműen megválaszolni. A Debrecen kétszer nyert bajnokságot Supka Attilával (az első aranyérmes csapatnak Szentes Lázár is ült a kispadján), nem állítható tehát, hogy Miroslav Beránek a megváltást hozta volna el a városba vagy akár a magyar labdarúgásba, de talán nem is az a legfontosabb, hogy mit tud ő, amit a mi edzőink nem.
A reagálás volt elszomorító: milyen eredmények jogosítanak fel minket a gőgre, kik vagyunk mi, hogy ne lehetnénk kíváncsiak arra, Európa más tájain hogyan gondolkodnak a futballról?
Angliában például senkinek esze ágában sincs tagadni, hogy a húsz éve szép lassan unalomba fulladó bajnokságot a nyitás, azaz a külföldi játékosok és edzők érkezésének az engedélyezése mentette meg, és emelte mára a világ legszínvonalasabb és legvirágzóbb ligájává. Mi viszont, a kontinens leggyengébb nemzetei között pironkodva azonnal felhorgadó büszkeséggel kérjük ki magunknak, ha egy idegen toppan be közénk.
Márpedig a belterjesség, a szakmai vérfertőzés szinte záloga a teljes csődnek, s ha valaminek szüksége van ezernyi új impulzusra, az a mi futballunk.
Mert ne felejtsük el: a cseh mester alighanem minden idők leggyengébb bajnokságát nyerte meg a Debrecennel.
És azt sem, hogy erről ő tehet a legkevésbé.
Legfrissebb hírek
