A meccs ellenőrének kell döntenie

Z. A.Z. A.
2007.05.16. 23:52
Címkék

A „huhogós” Újpest–Debrecen (2–0) meccset Fábián Mihály vezette, a játékvezetői ellenőr pedig a korábbi élvonalbeli bíró, Huták Antal volt, aki elmondta, ha a játékvezető huzamosabb ideig sportszerűtlen magatartást észlel a közönség részéről, félbe kell szakítania a mérkőzést. Újpesten a hazai szimpatizánsok egy része valóban huhogott, ha Ibrahim Sidibe játékba avatkozott, ám ez a megnyilvánulás azonnal abbamaradt, amikor a támadó továbbpasszolta a labdát. A rendezők hangosbemondón keresztül többször is figyelmeztették a közönséget, a találkozót azonban végigjátszották. Egyébként az Újpest–Debrecen összecsapás úgynevezett kiemelt kockázatú kilencven perc volt, ezért szövetségi ellenőr is jelen volt a stadionban. A szövetséget Margitai Zoltán képviselte a Megyeri úton, és ő jó néhány nappal a történtek után is úgy vélekedik, helyesen döntöttek, amikor a játékvezetői ellenőrrel és a mérkőzés biztosítási vezetőjével közösen konzultálva nem szakították félbe a párharcot. Vágner László, a játékvezetők főnöke egyébként azt mondja, ez csakis a szövetségi ellenőr döntése nyomán valósulhatott volna meg. „A bajnoki rajt előtt biztonsági értekezletet tartottunk, amelyen a következő stratégiát alakítottuk ki: amelyik mecscsen szövetségi ellenőr is jelen van, ott ő felel a mérkőzésért – mondta Vágner László. – Így van ez a nemzetközi találkozókon is, amelyeken az UEFA képviselője dönt a kilencven perc esetleges félbeszakításáról, és nem a játékvezetői ellenőr. A szövetségi ellenőr természetesen még az összecsapás előtt felveszi a kapcsolatot a rendőrség vezetőjével, a biztonságiak irányítójával és a játékvezetői ellenőrrel. A találkozó során tartják a kapcsolatot, és ha szükségesnek érzi, akkor először a hangosbemondón keresztül tájékoztatja a közönséget. Aztán dönthet úgy is, hogy a találkozót ideiglenesen félbe kell szakítani, esetleg végleg be kell szüntetni, de hangsúlyozni szeretném: a játékvezető csak eszköz ennek a lépésnek a meghozatalában. Ha nincs szövetségi ellenőr, akkor a játékvezetői ellenőr veszi át az ő feladatát.”

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
18 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
22 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
23 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
34 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
42 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
51 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája