Di Luca az élre állt

K. E.K. E.
2007.05.16. 23:52
Címkék
Az Olasz körverseny első jelentősebb megpróbáltatást hozó szakaszán az olasz Danilo Di Luca volt a leggyorsabb, a Liquigas kerekese etapgyőzelmével az összetettben is átvette a vezetést.

Az első hegyi befutóval végződő szakaszt rendezték szerdán a Giro d’Italián. Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a szerdai etapot, az a bukássorozat lenne. Merthogy bukásból volt éppen elég a 153 kilométeren. A legnagyobb (szerencsére csak a résztvevők számát tekintve volt az, hiszen nem történt súlyos sérülés) a táv közepén történt. Esett az eső, emiatt rendkívül csúszóssá vált az aszfalt. A rózsaszín trikót viselő olasz Enrico Gasparotto (Liquigas) meg is csúszott, és mintegy harminc versenyzőtársa is erre a sorsra jutott. Paolo Bettini (Quickstep) kerékpárt váltott, de mint kiderült, nem ő járt a legrosszabbul. Gasparotto a derekát fájlalva folytatta tovább, ez meg is látszott időeredményén, s búcsút inthetett a rózsaszín trikónak. Azonban volt három kerekes, akiknek „jól jött” az üldözőboly esése. A szökevények 33 kilométer megtétele után indultak meg, először még csak ketten voltak – az orosz Jurij Krivcov (AG2R) és honfitársa, Pavel Brutt (Tinkoff), majd nemsokára csatlakozott hozzájuk a spanyol Markel Irizar Aranburu (Euskaltel). Előnyüket fokozatosan növelték, de amint várható volt, a hegyi befutóra elfogyott az erejük, ezzel együtt a fórjuk is. Húsz kilométerrel a vége előtt újabb balesetet regisztrálhattunk: a belga Axel Merkcx (T-Mobile) és a luxemburgi Benoit Joachim (Astana) voltak a kárvallottak. No meg a belga bringája, hiszen a gépet Merkcx nagy erővel a földhöz vágta… Az etapot végül az olasz Danilo Di Luca (Liquigas) nyerte meg, így két nap után csütörtökön ismét ő viselheti az összetett verseny első helyezettjének játó rózsaszín trikót. Az első nagy bukásba belekeveredő Bodrogi László a 110. helyen ért célba 7:10 perc hátránnyal. Az Olasz körverseny csütörtökön a Teano–Frascati közötti 173 kilométeres szakasszal folytatódik.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
8 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
8 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
9 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
18 perce

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
23 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
41 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
54 perce