Lehetetlen nem létezik

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.05.16. 23:52
Címkék
Csodára készül az Inter: a milánóiak az Olasz Kupa döntőjének első mérkőzésén elszenvedett 6–2-es vereség ellenére állítják: a Roma elleni visszavágón ledolgozhatják hátrányukat. Mindeközben Francesco Totti, a fővárosiak csapatkapitánya, ha a kupát még nem is, de újszülött kislányát már a kezében tarthatta.

Lehetetlen nem létezik – szól az egyik népszerű sportszergyártócég reklámszlogenje, és nem nagy kockázat kijelenteni, az Olasz Kupa-döntő csütörtöki visszavágója előtt Roberto Mancini is a fenti bölcsességet hajtogatja majd játékosainak. Az Inter vezetőedzőjére ugyanis az a cseppet sem hálás feladat vár, hogy az első mérkőzésen elszenvedett 6–2-es vereség ellenére elhitesse futballistáival, képesek a csodára a Roma elleni összecsapáson.

Ám nemcsak a 42 éves szakember igyekszik a „futballmatematika” szabályait felrúgni, hanem Hernán Crespo, a milánóiak argentin támadója is, aki például már azt is kiszámolta, hogy „csupán” négy gólt kell rúgnia az esélyek életben tartásához. A csatár az Inter legutóbbi, a Lazio ellen 4–3-ra megnyert bajnokiján mesterhármast szerzett, erre licitált rá azzal, hogy csütörtökre négy találatot ígért.

„Tudjuk, kegyetlenül nehéz lesz ledolgozni a hátrányunkat, de nem adjuk fel, megpróbáljuk a csapategységre építve véghezvinni a csodát – latolgatta az esélyeket Javier Zanetti, az Inter argentin kapitánya, majd rögtön, mintegy előre magyarázkodva hozzátette: – Elszántan lépünk pályára a Roma ellen, de bármi történjék csütörtökön, senki sem kritizálhatja azt az együttest, amely magabiztosan megnyerte az olasz bajnokságot.”

Lehetetlen nem létezik – mondogatják egymásnak a rómaiak is, már csak azért is, hogy megőrizzék éberségüket, és megelőzzék a meglepetéseket. Hiába a behozhatatlannak tűnő fölény, nyilatkozataik alapján a „farkasok” még mindig nem tekintik lefutottnak a párharcot.

„Az Olasz Kupa sorsa még mindig nem dőlt el, óriási hiba lenne a részünkről, ha másképp gondolnánk – jelentette ki Matteo Ferrari, a Roma védője. – Tiszteljük annyira az Intert, hogy képesnek tartsuk a fordításra. Remek csapat a milánói, kiváló játékosokkal, ezért úgy kell készülnünk a találkozóra, mintha az első mérkőzés nulla nullára végződött volna.”

Ám ünneplésre a kupadöntő előtt is van okuk a fővárosiaknak, a csapatkapitány családjában ugyanis kedden megszületett a második gyermek. Francesco Totti felesége, Ilary Blasi szerint a szülők egyikére sem hasonlít a fekete hajú kislány, akinek az Olaszországban is szokatlannak számító Chanel nevet adták. A televíziós személyként ismert hölgy az apás szülés után elmondta: „Francesco végig mellettem állt, és amikor a kezébe vette az újszülöttet, rendkívül boldog és izgatott lett.”

Valószínűleg az sem zavarja majd a római futballistát, ha csütörtök este nem gyermekét, hanem az Olasz Kupa-trófeát dédelgetheti...

OLASZ KUPA-DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Internazionale–Roma Csütörtök, 17.30 (tv: Rai Due)

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
35 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája