Lemondott a kapitány

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.05.16. 23:52
Címkék
Újabb fejleménnyel szolgált szerdán a Kovács Katalin, Janics Natasa, Fábiánné Rozsnyói Katalin és Angyal Zoltán között napok óta zajló huzavona: a szövetségi kapitány lemondott.

Angyal Zoltán a hétvégi Mol Világkupán még irányítja a magyar válogatottat, de hétfőn már úgy ébred, hogy tíz év után már nem ő a nemzeti csapat szakmai vezetője. A péntektől vasárnapig tartó szegedi verseny sajtótájékoztatóján a kapitány bejelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben sem a Kovács Katalin, Paksy Tímea, sem a Kovács Katalin, Janics Natasa páros nem indul a Világkupán. Mindkét módosítást Kovács kérésére hajtotta végre Angyal, aki így nem érte el a célját: nem tudta reaktiválni a minden számban Európa- és világbajnoki, illetve olimpiai címvédő Kovács, Janics duót. A kapitány ezután lemondott. Kovács Katalin számára a Benedek Dalma elleni párharc a legfontosabb, amelyet ötszáz méteren egyesben vívnak majd egymással, ezért kért felmentést a párosban való szereplés alól, kétszázon pedig azért nem akart összeülni Janiccsal, mert az elmúlt napok harcai és feszültsége nagyon megviselte őt. Minden bizonnyal arról van szó, hogy Kovács szeretne megint korábbi társával együtt versenyezni, de ezt edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin – érthetően – nem nézné jó szemmel, Kovács viszont nem tudja elérni, hogy Janics visszatérjen a trénerhez, hiszen már többször elmondta: jól érzi magát Szegeden. Joggal vetődhet fel a kérdés, miként fajulhatott idáig a fegyelmezési ügy. Kinek van joga ezeket a döntéseket meghozni? Vajon a kapitány dönti el, kiket ültet össze egy hajóban – vagy az edző? Jelen esetben úgy tűnik, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin pozíciója sokkal erősebb, mint Angyal Zoltáné (avagy a mindenkori edző erősebb, mint a kapitány). Mégpedig azért, mert az edző neveli az olimpiai bajnokokat, nem a kapitány. Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu Szövetség általános alelnöke előbb konzultált Baráth Etelével, a szervezet elnökével, majd közölte: a jövő hét elején elnökségi ülésen, előtte pedig szűk körű vezetőségi értekezleten foglalkoznak a kapitány lemondásával. „Nagyon remélem, hogy Angyal Zoltán, akit a világ legjobb szövetségi kapitányának tartok, továbbra is a helyén marad” – mondta Kadler. Leszögezhetjük: a jelenlegi helyzet senkinek sem jó, ám a legrosszabb valószínűleg Kovács Katalinnak, aki a fenti döntések miatt két tűz közé került.

Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
13 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
22 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
24 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
51 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
55 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik