Teljesen érthetetlen ez a meccshalasztás

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.05.16. 23:52
Címkék
Meglepő, ám a szabályokkal nem ellentétes lépésre szánta el magát a Ferencváros: kérte a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottságát, hogy a hét végére kiírt, az NB II Keleti csoportjában utolsó előtti helyen álló Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzést halasszák el.

Az illetékesek engedtek a kérésnek, így a találkozót május 30-án, szerdán játsszák Békéscsabán. A Fradival nem szimpatizálók rögvest fölszisszentek, úgy vélik, súlyos sportszerűtlenség történt, az élvonalba pályázó FTC a rivális Nyíregyháza meccse után játszhat. „Magam is hallok hasonlókat – kezdte Zoran Kuntics, a Ferencváros edzője. – Ám nem foglalkozunk a témával, már csak azért sem, mert nem követtünk el szabálytalanságot azzal, hogy Nagy Sándor és Nagy József válogatottbeli elfoglaltsága miatt halasztást kértünk.” Ellenfeleik azt kifogásolják, hogy két olyan labdarúgó miatt történt ez, akik eddig elvétve futballoztak az első csapatban. „Számunkra minden játékos fontos, így Nagy Sándor, aki érkezésem óta minden meccsen szerepelt, és Nagy József is, aki eddig még valóban nem kapott lehetőséget – folytatta a szakvezető. – Megeshet, hogy visszaérkezésük után egyikük sem lesz kezdő a Békéscsaba ellen, de ettől még hiányoznak, mint ahogy hiányzik a sérüléssel bajlódó Balog Zoltán is. Kevesen vagyunk tehát, s a kényszer vitt rá bennünket a halasztásra.” Sokak szerint sportszerűtlen cselekedet a halasztás a Fraditól, hiszen úgy léphet pályára Békéscsabán, hogy már tudja, mit játszott a nagy rivális Nyíregyháza.

„Mi ebben a sportszerűtlenség? – értetlenkedett Zoran Kuntics. – A szabályok lehetőséget adtak erre. Különös, de arról senki sem beszél, hogy a halasztás miatt egy hét alatt három kemény mérkőzést játszunk. Egyébiránt pedig szerintem nem ez a sportszerűtlenség, hanem az a tizenegyes, amelyet a Budafok–Nyíregyháza meccsen egy nullás hazai vezetésnél adott meg a játékvezető…” Hogy mire gondolhatott Zoran Kuntics? A legutóbbi fordulóban hazai pályán 1–0-ra vezetett a Budafok a Nyíregyháza-Spartacus ellen, s – tudósítónk beszámolója szerint – a 47. percben ártalmatlan szituációban Rétsági Ákos, a hazaiak védője a budafoki tizenhatoson belül elrúgta a labdát Montvai Tibor elől, s a vendégek csatára nagyot esett. Még a nyíregyháziak is meglepődtek, amikor a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. Végül a vendégek 3–2-re nyertek.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
16 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
59 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
1 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik