A Pick-recept a minta a szegedi pólósoknak

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.05.18. 23:45
Címkék

Szombaton kezdődik a rájátszás, amelyben a Vasas a Szegeddel (19 óra), a címvédő Domino az Egerrel (19 óra) csap össze a döntőbe jutásért. A nyolc pontig tartó párharcban a 2–2-re álló Vasas–Szeged csata során várható több izgalom, ugyanis kérdéses, hogy a piros-kékek miként pótolják sérültjeiket.

Steinmetz Ádám (nyaki porckorongsérv) és Varga Dénes (deréksérülés) biztosan nem játszik a Szeged elleni elődöntő első mérkőzésén. A két kulcsjátékos távolmaradásával első számú centerét (Steinmetz), illetve harmadik legjobb góllövőjét (Varga 33 bajnoki találatnál tart) nélkülözi szombaton a Komjádi uszodában Földi László alakulata.

A szakember a playoffot felvezető szerdai sajtótájékoztatón két fiatal tehetségről beszélt. Az edző a 21 éves, több poszton is használható Tóth Mártonra, illetve a 19 esztendős centerre, Kincses Attilára gondolt, kettejüknek kell többet vállalniuk, hogy a Vasas a lehető legkevésbé érezze meg sérültjei hiányát. Steinmetz Ádám pótlásának esetleges sikere, illetve kudarca mellett egyaránt felsorakoztathatunk érveket, Földi László bizonyos mértékben a taktikát is átalakíthatja, hogy ne legyen akkora teher az ifjakon, mint Steinmetz Ádámon szokott lenni.

Az angyalföldi fiatalok a hazai bajnokság mellett az Euroligában pallérozódnak, márpedig Európa legjobb csapatai ellen hasznos tapasztalatokat lehet szerezni. A csoportmérkőzéseken, illetve a negyeddöntő első, Dubrovnik elleni összecsapásán négy gólt lőtt Tóth Márton, aki már nem is számít zöldfülűnek, hiszen a Domino játékosaként is emlékszünk néhány jó meccsére. Kincses ellenben valóban még csak kibontakozóban van, berobbanására még várni kell. A fiatalok helyzetét ezúttal külön nehezíti, hogy nem Steinmetz Ádám mellett vagy cseréjeként pólóznak majd, hanem helyettesíteniük kell a klasszis középcsatárt.

„Ne értse félre senki, de csak akkor hiszem el, hogy nem játszanak a sérültek, ha majd holnap este hétkor sapka nélkül lesznek, ráadásul nem is a hiányukból szeretnénk tőkét kovácsolni – mondta Gyöngyösi András, a Szeged edzője. – Inkább

arra koncentrálunk, hogy azt a játékunkat nyújtsuk, amelyikkel Szegeden legyőztük a Vasast. Mi kaptuk az alapszakaszban a legkevesebb gólt, ezen az úton szeretnénk továbbmenni. Fontos, hogy elkerüljük a felesleges kiállításokat, valamint figyelni kell a szabaddobásokra, illetve a lefordulásokra. A Vasas sérültjei nélkül is egységes, de szeretnénk meglepni őket – nekik esünk majd, mint a Pick-Szeged tette a Veszprémmel a férfi kézilabdabajnokság döntőjében.”

Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
6 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
11 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
21 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
29 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
38 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája