Csak az arany elfogadható

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.05.18. 23:45
Címkék

Nem kétséges, a spanyol bajnoki címért folyó versenyfutás legnagyobb esélyese jelenlegi állás szerint a vasárnap a Recreativóhoz látogató Real Madrid. A listavezető fővárosi csapat sorsa ugyanis teljes mértékben a saját kezében van: ha nem veszít pontot, a Barcelona ellen elért jobb eredményei miatt biztosan megelőzi a második helyen álló katalánokat, a ponthátrányban lévő másik két gárdáról, a Sevilláról és a Valenciáról nem is beszélve.

Éppen ezért rendkívül furcsa az a kijelentés, amelyet Predrag Mijatovics, a Real Madrid sportigazgatója tett pénteken Fabio Capello vezetőedző jövőjével kapcsolatban. Noha az olasz szakvezető korábban valóban sokszor adott okot a bírálatokra, az elmúlt időszakban magára találó csapat jó teljesítményét látva már-már érthetetlen, hogy a klubvezető miért éppen most fejezi ki bizonytalanságát az edző további sorsát illetően. „Capellónak még két évig élő szerződése van a klubbal, és nem is dolgozik rosszul, de mindenképpen elemeznünk kell a helyzetét – mondta Predrag Mijatovics. – Júniusban már tudjuk, kell-e új utakat keresnünk, vagy mehet tovább minden a régi kerékvágásban.” Magyarul: ha a Real Madrid bajnok lesz, maradhat az olasz szakember, ha viszont nem, távoznia kell. Az azonban már egy másik kérdés, hogy a Real Madridnál valóban felhőtlenül örülnének-e annak, ha jövőre is az olasz trénerrel dolgozhatnának együtt. Spanyol források ugyanis tényként kezelik, hogy a klub előszerződést kötött Bernd Schusterrel, a jelenleg a Getafét irányító német szakemberrel, márpedig annak visszamondása esetén a Real kénytelen kárpótlást fizetni az edzőnek. Fabio Capello azonban nemcsak emiatt csípheti a klubvezetők szemét, hanem azért is, mert játékoskiválasztásai nem mindig egyeznek a „főnökök” igényeivel. A defenzív stílus és az ennek jegyében igazolt futballisták – így Emerson és Mahamadou Diarra – korántsem nyerték el mindenkinek a tetszését. Predrag Mijatovics például így fogalmazott: „Fabiót nagyon tiszteljük, és úgy készülünk, hogy vele kezdjük a következő idényt. De nem fordulhat többé elő, hogy egy-egy játékos megvásárlása ügyében az edző mondja ki a végső szót. Ez egy klub, és ennek megfelelően kell működnie.”

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
35 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
45 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája