Nyugat: nagy harc a halálcsoportban

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2007.05.18. 23:45
Címkék
Továbbra is kiélezett a harc a feljutást jelentő első helyért az NB II Nyugati csoportjában. Három csapat, a BFC Siófok, a Felcsút SE és a Barcs egyaránt 49 ponttal áll az élen, ám öt fordulóval a vége előtt a még mindig nagy esélyesnek tartott Szombathelyi Haladás (47 pont) és az ugyancsak az élvonalba pályázó, eddig 43 pontot szerző LombardPápa Termál FC is az élre kerülhet.

Csoda lenne, ha a jelenleg élen álló csapatok valamennyi mecscsüket megnyernék, ami már csak azért is lehetetlen, mert például a hét végén a csoport mecscsének számító Barcs–Haladás összecsapás következik. Nem túlzás, a hazaiak sikere s ezzel a szombathelyiek kudarca döntően befolyásolhatja a bajnokság végkimenetelét. Arra voltunk kíváncsiak, az élen álló csapatok szakemberei miképp vélekednek az esélyekről.

Nincs könnyű helyzetben Botos Antal, a BFC Siófok mestere. Bár gólkülönbséggel csapata áll az élen, a hátralévő fordulókban nem számíthat két alapemberére, Sütő Lászlóra és Fülöp Zoltánra.

„Bár könnyűnek tűnhet a sorsolásunk, hiszen mi már túl vagyunk a riválisok elleni találkozókon, számunka minden meccs nehéz – mondta Botos Antal. – Fiatal a csapat, és a rutintalanság miatt bármi megeshet velünk, természetesen az is, hogy megnyerjük a bajnokságot, de azt se feledjük, hogy álltunk már a negyedik helyen is. Sokan azt mondják, könnyű meccs vár ránk a Balatonlelle ellen. Erre azt mondom, a csoportban szereplő Somogy megyei csapatok eddig tizenkét pontot vettek el tőlünk.”

Nehéz mérkőzés előtt áll a Felcsút is, hiszen a Nyugati csoport egyik legmarkánsabb futballt játszó együttesét, az Integrál-DAC-ot fogadja. Urbán Flórián, a felcsútiak vezetőedzője nem tagadja meg önmagát, csakis a sikerben gondolkodik.

„Sohasem foglalkoztam azzal, hogy ki van mögöttünk, vagy melyik csapat van előttünk, és hogy mekkora esélyeink vannak – mondta Urbán Flórián. – A DAC legyőzése most a legfontosabb feladat, azután a Mosonmagyaróvár, a BKV, a Celldömölk és a Kaposvölgye ellen kell felülkerekednünk. Ha mind az öt találkozón nyerünk, akkor az élvonalba jutunk.”

A Barcs a csoport negyedik helyén álló Haladást fogadja. Nincs könnyű helyzetben idősebb Dárdai Pál, a barcsiak tapasztalt mestere sem, hiszen legutóbb Hévízen a csapat egyik legjobb játékosát veszítette el. Horváth Péternek eltört a bokája, s a remek középpályás csak az ősszel játszhat újra. Ahogyan azt Dárdai Pál mondta: Barcson most csak annyira számolgatnak, hogy tudják, ha nyernek, már érmes helyen végeznek.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája