Újra jönnek a hegyek

R. B. B.R. B. B.
2007.05.18. 23:45
Címkék

Az Olasz körverseny csütör töki szakasza a sík etapok megszokott koreográfiája alapján zajlott: szökés, a szökevények beérése nem sokkal a cél előtt, majd sprintbefutó, amelyben ezúttal a német Robert Förster (Gerolsteiner) volt a leggyorsabb. Bodrogi László 78. lett, az összetettben továbbra is az olasz Danilo Di Luca vezet.

Ez a viszonylagos eseménytelenség arra is alkalmat nyújt, hogy kicsit elemezzük a szerdai, hegyi befutóval végződő szakaszt. Természetesen a Giro nem az első napi csapatidőfutamon, illetve a negyedik etapon dől el, de itt is szert lehet tenni néhány másodpercnyi előnyre, amely majd jól jöhet szűk három hét múlva a végelszámolásnál.

Így gondolkozhatott a 2004es győztes Damiano Cunego is, aki felidézhette emlékeiben a két évvel korábbi Girót, amikor csapattársa, a kétszeres győztes (2001, 2003), szintén olasz Gilberto Simoni mindössze huszonnyolc másodperccel kapott ki honfitársától, Paolo Savoldellitől. A 25 éves Cunego – talán ezért – hatalmasat sprintelt az etap harmadik helyéért, és az érte járó nyolc másodperc jóváírásért, míg a rutinos, 35 éves Simoni megbújt a sprintelő hegyi menők mögött az élmezőnyben, és minden bizonnyal majd a nehezebb szakaszokon akar küzdeni az elsőségért. Savoldelli még egy csoporttal később ért be, igaz, csak harmincnégy másodperc hátránnyal.

Pénteken ismét képet kaphatunk arról, hogy a rózsaszín trikóra aspirálók közül ki milyen formában van, a Tivoliból Spoletóba vezető, 177 kilométeres etapon ugyanis három kategorizált emelkedő vár a mezőnyre.

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
17 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
20 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
21 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
33 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
40 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
49 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája