Értenek hozzá?
Nos, egy hét leforgása alatt tökéletes kórképet kaptunk a szemfényvesztéssel működtetett „magyarfociból", amikor arról olvashattunk: játékosaink az ifjonti lelkesedésüknek köszönhetően képesek úgy harcolni, hogy a meccsek vége ne kínos vereség, hanem legalább döntetlen legyen.
Az írországi torna – hozzáteszem: ahová azért ki kellett jutni – arra is rávilágított, hogy a fiatalok nem jelentik a jövő nagy magyar csapatát, hiszen csupán egy-egy egyéniségről beszélhetünk; olyan játékospalántákról, akik már amúgy is a futballtudás művészetével születtek, azonban a hiányos, rossz alapokon nyugvó utánpótlásnevelés keretei között továbbra is csak önnön tehetségükből képesek megélni a pályán, míg a nagy egész (a csapat) a satnya minőségű futballistaképzés miatt már nem tud igazán maradandót alkotni nemzetközi szinten (úgy, hogy a csapatból hatan már külföldön pallérozódnak).
S habár a magyar futball mindenkori irányítói szívesen takarták és takarják el a valós problémákat azzal, hogy utánpótlásvonalon vannak reményt keltő eredmények, a valóság az, hogy ezen a téren manapság ugyanúgy nincs rendben semmi, mint ahogyan már évtizedekkel ezelőtt sem volt (hozzáteszem, az eredményességet tekintve mintha tíz-húsz évvel ezelőtt jobb lett volna a helyzet...), inkább csak modernizálódott a világ, és ma már nem lehet azon siránkozni, hogy salakos pályán kell megtanítani becsúszni a srácokat.
Csakhogy ezzel az a bökkenő, hogy amíg anno a salakos pályán megtanították a gyerekeket lőni, cselezni, manapság a tudományos kiválasztás, a füves és műfüves pályák korszakában már az a gond, hogy gyerekeinknek nincs elegendő erejük.
Na most, ezek után halkan megkérdem: nem inkább azzal van a baj, hogy akik ezekkel a srácokkal foglalkoznak, nem ahhoz értenek, amit csinálnak?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik