Hárman pekingi pozícióban

R. B. B.R. B. B.
2007.05.23. 23:43
Címkék

A hét végi Világkupa-versenyekkel lezárult az olimpiai kvalifikáció első szakasza, amely után három magyar áll kvótát érő helyen: Hadfi Dániel (100 kg), Ungvári Miklós (66 kg) és Bor Barna (+100 kg). Az Eb-aranyérmes, eddig 142 pontot szerző és a világranglistát is vezető Hadfi már szinte biztos résztvevő, mivel 120 ponttal előzi meg a holland Elco van der Geest, aki a tizedik, már nem kvótát érő helyen áll (egy Vk-győzelemért 60 pont jár), tehát ha Hadfi még egy dobogós helyet ér el, már megnyugodhat. Ráadásul esélyes arra, hogy az első hat, egyenes ági kvalifikációt jelentő hely valamelyikén végezzen a vb-n. Ungvári Miklós (2.) négy versenyből háromszor az első ötben végzett, és ez a stabilitás sokat érhet a későbbiekben. Nála kicsit gyengébben szerepel, de hasonlóan rendre a szélesebb élmezőny tagja Bor Barna (8.), a többieknek – Braun Ákos (73 kg, 13.), Burján László (60 kg, 18.) és ifjabb Nagysolymosi Sándor (81 kg, 30.) – még javulniuk kell. A nőknél Mészáros Anett (70 kg, 9.) bizakodhat, viszont a hölgyek dolga nehezebb, mivel Európa súlycsoportonként a férfiak kilenc kvótájával szemben a nőknél csak öt helyet kapott.

Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
18 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
38 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
41 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
42 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
54 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
1 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2 órája