Ultimátum Janicsnak

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2007.05.23. 16:35
Címkék
A Magyar Kajak-kenu Szövetség keddi elnökségi ülésén kiderült, mégsem távozik posztjáról Angyal Zoltán, a válogatott szövetségi kapitánya. Emellett ultimátumot intéztek Janics Natasához.

Délután két órakor kezdődött a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökségének zárt ülése. Háromkor csatlakozott a testülethez Fábiánné Rozsnyói Katalin. Az edzőnő négykor távozott, Angyal Zoltán szövetségi kapitány ugyanekkor társult a grémiumhoz. A tréner a tanácsterembe nyíló ajtón hagyta el a megbeszélés színhelyét, a kapitány pedig a főtitkár irodája felől érkezett, tehát nem találkoztak.

Amikor Baráth Etele elnök ismertette a megbeszélés eredményét, kiderült: gyakorlatilag semmi sem változott.

„Ha Janics Natasa a következő tréning kezdetéig visszatér Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatához, és edzésbe áll, Kati néni továbbra is a versenyzőjének tekinti őt – mondta az elnök. – Csonka Gábor, Janics menedzsere, szövetségünk elnökségének tagja megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Natasa a szerda délutáni gyakorlást az edzőnő vezetésével végezze. Ha ez mégsem történik meg, a versenyző csak azokban a számokban indulhat a világversenyeken, amelyeken erre kivívta a jogot a válogatókon. Jelenleg ilyen a kétszáz méter egyes. Fábiánné Rozsnyói Katalinnal a Kovács, Janics párosról konkrétan nem beszéltünk.”

Egyrészt Fábiánné eddig sem zárkózott el Janics visszafogadásától, másrészt a helyzet eddig is úgy festett, hogy ha a versenyző nem Kati néninél edz, nem ülhet össze párosban Kovács Katalinnal. A kérdés az volt, az elnökség támogatja-e Angyal Zoltánt Fábiánnéval szemben. Nem támogatta. Fontos megjegyezni: a júniusi, spanyolországi Eb-n részt vevő magyar női kajakválogatottban már csak két hely kiadó: az 500 méteres egyes és az 500 méteres páros számok lehetséges indulóinak kell megküzdeniük egymással a júniusi válogatón.

Érdekes kérdés, hogy a múlt szerdán a lemondását bejelentő és a távozásához ragaszkodó Angyal ezután miért maradt mégis a posztján. „A múlt héten megoldhatatlannak láttam a problémát, és drasztikus lépéseket akartam tenni – mondta Angyal. – Most úgy vélem, távozásommal túl nagy sérülést szenvedne a sportág. Írásban kell szabályozni a kapitány és az edzők közötti viszony minden részletét, az elnökségtől ígéretet kaptam, hogy ez ősszel megtörténik majd, a testület tagjai azt kérték, ne idény közben bolygassuk ezt az ügyet.”

Felvetődhet még egy lehetőség. Mi történne akkor, ha Janics nem menne vissza korábbi edzőjéhez, de Kováccsal együtt úgy határoznának: újra összeülnek párosban, és mivel ezt a duót ilyen feltételek mellett Kati néni nem hajlandó felkészíteni, másik edző irányításával gyakorolnának. Ez sem megoldható. Azért nem, mert információink szerint Fábiánné már akkor megtiltotta Kovácsnak, hogy összeüljön korábbi társával, amikor Angyal benevezte a duót a Világkupa-versenyre.

Janics Natasa kedden még Palánkán volt az édesanyjánál, telefonját kikapcsolta, ezért az ő véleményét nem tudtuk meg. Ami biztos: szerda délután három órakor Szolnokon sok minden kiderül…

Legfrissebb hírek

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
8 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
13 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
31 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
31 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
58 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
1 órája