Boldog angyalföldi zárás

A mérkőzésről tudósított: LIPCSEI ÁRPÁD, VOLESZÁK GÁBORA mérkőzésről tudósított: LIPCSEI ÁRPÁD, VOLESZÁK GÁBOR
2007.05.27. 00:45
Címkék
Hazai pályán győzelemmel búcsúzott el a 2006–2007-es bajnoki évadtól a Vasas, s ezzel a tabella ötödik helyére lépett. A Magyar Kupa-győztes Bp. Honvéd futballja most nem volt annyira meggyőző, de a kispestiek akarására sem lehetett egyetlen rossz szavunk sem.

Hogy a meccset megelőző ünneplés és emlékezés zökkentette-e ki a Honvédot, eldönthetetlen, mindenesetre a vendéglátó az első valamirevaló támadását bántóan könnyedén vezethette végig, s a roham pontos befejezéssel végződött az ötödik percben. Hogy a Honvéd postafordultával nem egyenlített, az kizárólag Borszéki Csaba érdeme, a szőke üstökű kapus ugyanis előbb Igor Bogdanovics, majd Debreceni András fejesét követően csodálatos mozdulattal a léc fölé tolta a labdát.

Alighanem az egyetemes magyar futball egyik legújabbkori csúcsának lehettünk szemtanúi a 21. percben. A Honvéd játékosai az említett időpontig egyszer sem szabálytalankodtak, igaz néhány másodperccel később Schindler Szabolcs a tizenhatoson belül „duplázott” – akárcsak a jogosan megítélt büntetőrúgás nyomán a Vasas. Hiába cserélt Supka Attila, a helyzet Honvédaspektusból jottányit sem változott a folytatásban, sőt a motiválatlannak tetsző vendégegyüttes már a labdabirtoklás terén sem mutatott fölényt. A szerepek felcserélődtek, mindamellett a friss Magyar Kupa-győztes cseppet sem bánt olyan hatékonyan a lehetőségeivel, mint a Vasas.

Jótt tett a Bp. Honvéd futballjának, hogy Supka Attila a második félidőre átszervezte a csapatát, ráadásul szépíteniük is sikerült a kispestieknek. A vendégtábor öröme mindazonáltal gyorsan elillant, Nagy Tamás ugyanis egy perc múlva akaratos és szerencsés szóló végén visszaállította a kétgólos különbséget. Az angyalföldiek győzelme egy percig sem forgott veszélyben, a technikásabb, gólt ígérő futballt a piroskékek produkálták, a kispestiek hajtós játéka pedig ezen az estén csupán egy találatot eredményezett.

Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszeg–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
12 perce

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclerc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
34 perce

A 10-es mez: Vitális Milán egyre inkább otthon van Athénban

Légiósok
49 perce

Román Liga 2: Vida gólt szerzett Husztiék ellen – videó

Minden más foci
56 perce

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
1 órája

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
2 órája