Lapunkban a következő na pokban részleteket közlünk Albert Flórián a Nemzeti Sport gondozásában megjelent életrajzi könyvéből.
„Kocsis, Kocsis és újra csak Kocsis. Nekem Kocsis Sándor volt a minden. Ahogyan cselezett, ahogyan lőtt, ollózott, a gól után égre lökte a kezeit. És persze ahogyan fejelt! Úgy ment fel a levegőbe, mint aki soha nem akar visszajönni, idő kellett ahhoz, hogy újra talajt fogjon. Látni persze csak később láttam, amikor már Pesten laktunk. Ott kapaszkodtam a korlátba a Népstadion felső karéjában, kétforintos diákjeggyel. Lestem, csodáltam, imádtam, számomra ő volt a játékos a későbbi Aranycsapatból is. Meglehet, már Hercegszántón is rá akartam hasonlítani, pedig csak hallomásból ismertem. A faluban, a fene tudja, miért, az ÉDOSZ focicsapata volt a minden, aztán a Kinizsi, valójában természetesen a Ferencváros. És ebben a Fradiban játszott 1950-ig Kocsis is, s aki soha nem látta, az is áradozott róla. Hát még nálunk, családilag, hiszen a két bátyám is futballozott, s nagyon sokáig, amit tudtam a labdarúgásról, azt tőlük láttam-hallottam, és aztán megpróbáltam utánozni őket.”
