Bitter viadalát törölték

T. A.T. A.
2007.06.03. 23:15
Címkék

Biztonsági okokból törölték a szuperbike-kategória versenyét a Man-szigeti Tourist Trophyn, a világ leghíresebb utcai motorversenyén. Délelőtt felálltak a pilóták a rajthoz – köztük a mezőny egyetlen magyar versenyzője, Bitter Sándor –, ám a hegytetőn zuhogott az eső, és az aszfalton folyt az olajos víz, ami életveszélyessé tette az egyébként is pokoli nehéz pályát. A rendezők először egyórás halasztást írtak ki, utána viszont törölték a futamot, amelyet hétfőn rendeznek meg. Ami Bittert illeti: végre sikerült optimálisan beállítani a Suzukiját, és megjavította tavalyi legjobb időeredményét, ami azért nagy szó, mert álló helyzetből tette, nem pedig körözés közben. A rossz hír, hogy már az edzések során is órási bukások voltak: a magyar pilóta információi szerint hárman vannak kómában a balesetet szenvedett versenyzők közül. Őrült futam ez, amelyen csak a legbátrabbaknak terem babér. Bitter dolgát talán némiképp megkönynyíti (a hangulatát legalábbis biztosan javítja), hogy az utóbbi napokban egymás után érkeztek a magyar szurkolók a Man-szigetre, ahol piros-fehér-zöld zászlókkal biztatják a versenyzőt.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája