Izgalmas vízicsaták

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2007.06.03. 23:15
Címkék
A vártnál is izgalmasabb versenyt hozott a Triatlon Tour második, tiszaújváros fordulójának szombati nyitánya. Az eső áztatta klubcsapatbajnokságon az oroszlányi nők és a debreceni férfiak lefutották a mezőnyt.

A tiszaújvárosi termálfür dőben, azaz a versenyközpont területén tartózkodók komoran néztek fel a felhőkre, amelyekből kitartóan esett az eső. A felnőtt versenyzők próbáltak nem megázni már a viadal előtt, miközben aggodalmas arccal figyelték a fiatalokat, a korosztályos mezőny jelentős része kerékpáros bukás sebeit viselte magán.

A hölgyek indultak neki elsőként az esőnek, a 750 méteres úszásból, 20 kilométer kerékpározásból, 5 kilométer futásból álló távot a csapatok külön-külön, időfutamszerűen teljesítették, a harmadik célba érő tag ideje jelentette a csapatidőt.

A női verseny a papírforma szerint zajlott, a bajai MOGYI SE és az Oroszlányi Triatlon Klub csatázott a győzelemért. Az úszás és a kerékpározás után a Koch Renáta, Perlaky Ágnes, Poros Tímea, Hoff Bettina és Szántó Nóra alkotta MOGYI SE vezetett jó egy perccel a két hete, Győrött két duatlon junior-világbajnoki aranyat nyerő Tóth Zsófiával, az ott egyéni harmadik, csapatbajnok Kostyál Ágnessel, valamint Szalay Szandrával és Valla Csillával felálló oroszlányi alakulat előtt. Tóthék már a futás fél távjánál átvették a vezetést. A MOGYI SE alaposan megküzdött a pályával, az utolsó métereken Koch Renáta hajszoltatolta társait – hiába. Az oroszlányiak jelentős előnnyel nyertek.

A sokesélyes férfiversenyre már a Nap is elő-előbújt, elállt az eső, az utak azonban nedvesek maradtak. Az úszás és a (vízi)biciklizés után a TVK Mali (Török Dániel, Török Alfréd, Benedek László, Nógrádi Tamás, Gályász Dániel) vezetett, de nyugtalanítóan kevés előnynyel az erős futókból álló Debreceni Sportcentrum (Lipták Tamás, Pocsai Balázs, Fecskovics Attila, Kovács Tamás, Csortos Imre) előtt, és lőtávolban volt még a tavalyi győztes Uniqa Team Miskolc is, Kuttor Csabával a soraiban. A miskolciak és a tiszaújvárosiak azonban hiába szedték a lábukat – Kuttorék nagy igyekezetükben túl is szaladtak egy viszszafordítón –, a debreceni futógépezet hibátlanul működött, és a mezőnyben egyedül egy óra alá kerülve győztek a TVK Mali és az Uniqa Team Miskolc előtt.

„Tudtuk, hogy jó formában vagyunk, futásban pedig talán a legerősebbek, így aztán igyekeztünk nem ledolgozhatatlan hátrányba kerülni az úszás és a bringázás során – mondta a célban Szacskovics Attila, aki sokat küszködött a vizes kerékpárospályával. – Végig csúszkált a biciklim, nagyon észnél kellett lenni, egyetlen bukás a győzelembe kerülhetett volna.”

A Triatlon Tour második fordulója vasárnap a sprinttávú ranglistaversennyel zárul.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
1 perce

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
13 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
23 perce

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
42 perce

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
43 perce

Vitorlázás: a Fifty-Fifty és a René Raffica nyerte a Mihálkovics Kupa első napját

Egyéb egyéni
44 perce

A katari döntőben is bíráskodó játékvezető fúj az argentinok első vb csoportmeccsén

Foci vb 2026
1 órája

Három finn csatár marad a Ferencváros jégkorongcsapatánál

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik