Szalayék hajráznak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.06.03. 23:15
Címkék

Ne mondja senki, hogy nem lehet kétszer belelépni ugyanabba a patakba – mert a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek sikerült, sőt mindkétszer el is akadt benne. Történt ugyanis, hogy a tereprali Világkupa-sorozat idei első, portugáliai viadalának szombati versenynapján jó néhány vízátkelés nehezítette a versenyzők dolgát: sokan percekig vesztegeltek benne, másokat traktorral kellett kihúzni belőle. A mezőny egyetlen magyar indulója a 22. helyről rajtolt, és csakúgy, mint egy nappal korábban, viszonylag hamar utolérte az előtte rajtolót. Az azonban már egyértelműen kiderült, itt nem divat, hogy a versenyzők csak úgy elengedik a mögöttük érkezőt – még akkor sem, ha az sokkal gyorsabb. Így aztán Szalay ismét rengeteg port nyelt, sőt a gyér látási viszonyok miatt néha oda is vágta az autója elejéthátulját egy-egy fához. Szerencsére azonban az Opel Antarán csak külsérelmi nyomok keletkeztek, este mindössze általános szervizre volt szükség. Ami pedig a legfontosabb: a magyar páros felzárkózott a 12. pozícióba, és mivel vasárnap még két 150 kilométeres szelektív vár a mezőnyre, még előrébb is kerülhet. (A Világkupán az első nyolc szerez pontot.)

Az élen a kétszeres világbajnok Carlos Sainz továbbra is magabiztosan vezet Nani Roma és Carlos Sousa előtt. Ez tulajdonképpen papírforma, hiszen a „Matador” becenévre hallgató pilóta világéletében ilyen szűk és technikás pályákon száguldott.

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
54 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
1 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
2 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
2 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik