Jernberg a „király”

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.06.04. 10:33
Címkék

Elmaradtak a hazai sikerek a ralikrossz Európa-bajnokság nyirádi viadalán: a magyar versenyzők közül a legeredményesebb Harsányi Zoltán volt, aki a 13. helyen végzett – vagyis harmadik lett a királykategória C-döntőjében. Itt Kotán Pétertől várhattunk még kiemelkedő eredményt, ám a szombati műszaki gondok után hiába működött vasárnap remekül a Fordja, a keresztbeverések miatt nem jutott be a Cdöntőbe – a 19. helyen végzett. A svéd Michael Jernberg otthon érezte magát a pályánkon, hiszen az egész hét végén dominált, a versenyt is megnyerte honfitársa, a tizenháromszoros Európa-bajnok Kenneth Hansen előtt. Utóbbi pilóta ezúttal is hangsúlyozta: nagyon szeret hazánkban versenyezni, és remek ötlet volt a kontinensbajnoki sorozat rendezőitől, hogy tavaly hazánknak adtak egy viadalt. A kategória küzdelmeivel kapcsolatos hír, hogy az Eb-címvédő Lars Larsson nem tudott részt venni a vasárnapi küzdelmekben, mert az egyik szombati edzésen a falnak csapódott. Autóját az első selejtezőre rendbe hozták, teljesítette is a futamot, ám estére rosszul lett, kórházba vitték, ahol megállapították, hogy agyrázkódása van, és nem engedték indulni vasárnap.

A divízió II-es géposztályban tavaly negyedik helyen végző ifjabb Bánkuti Gábor motorgondok miatt nem tudott rajthoz állni a viadalon, itt Kékesi Attila a 12. pozícióban ért célba. A divízió I A géposztályban 16. helyével Gorácz Béla volt a jobbik magyar.

Az Eb-mezőny a jövő héten Ausztriában csap össze: a magyarok közül is jó néhányan harcba szállnak a pontokért.

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
51 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
1 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
2 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
2 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik