Két futam, két győztes

T. A.T. A.
2007.06.05. 23:11
Címkék

Szeszélyes, mint az időjárás – tartja a mondás, és van ebben igazság. A hétfői szélcsend után ugyanis kedden változott az idő, feltámadt a keleti szél, és már-már ideális körülmények között tartottak meg két futamot a balatonföldvári finn dingi Európa-bajnokságon. A népes mezőny (szám szerint 96 egyszemélyes vitorlás sorakozott fel a vízen) rendkívül fegyelmezetten viselkedett, egyetlen startot sem kellett megismételni, amivel időt nyertek a versenyzők. A szél végig kitartott, a verseny pedig – ahogy az egy olimpiai hajóosztály futamáküzdelmeihez illik – rendkívül szoros volt.

Az első futamot a görög Juiliosz Papathanasziu, a másodikat az ukrán Olekszij Boriszov nyerte meg, ám a keresztbeverések miatt az a furcsa helyzet állt elő, hogy az összetettben az orosz Eduard Skornjakov vezet, ő nyújtotta ugyanis a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt ezen a napon. A leggyorsabb magyar Pallay Tibor volt, ő az összetettben a 25. helyet foglalja el, és ez az ilyen erős mezőnyben nagyon jónak számít – legalábbis így ítélte meg Majthényi Zsombor, a világbajnok Szabolcs bátyja, aki a versenyző edzője. Pál Gasztonnak szintén nem lehet oka panaszra, hiszen a 27. pozícióból várhatja a folytatást.

Az időjárás egyébként nagyon kedvező volt: még több futamot is tudtak volna tartani, ám a finn dingi hajóosztály szabályai értelmében egy napon csak kettő rendezhető. Folytatás szerdán – ha az égiek is úgy akarják.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája