Talmácsi és a magyarok

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.06.07. 22:50
Címkék

Talmácsi Gábor hihetetlenül népszerű – ezt a közelmúltban egy felmérés is bizonyította, csütörtökön pedig elég volt bemennie Barcelona belvárosába, hogy az előbbi kijelentés megerősítést nyerjen. Az egyik üzletben vásárolgatott, amikor odaperdült mellé négy lány (utóbb kiderült, hogy magyarok voltak) fényképezkedni. Aztán egy másik helyen magyar volt a pénztáros, a pályán lévő étteremben pedig az egyik pincér. És mind-mind ismerték Talmácsit és eredményeit. „Korábban furcsa volt külföldre menni, mert minden annyira idegen volt, mára azonban rájöttem, hogy mindenhol vannak magyarok” – mondta Talmácsi, aki este szurkolóival vacsorázott. Felhajtás egyébként is bőven van körülötte, spanyol csapata ugyanis hazai pályán versenyez. Szerdán egy bevásárlóközpontban dedikáltak, este csapatfotózás volt – protokollesemények, csak hogy ne gondoljuk, a gyorsasági motorosok élete fenékig tejföl. Szakmai munka is folyik: szerdán a pályán összedugták a fejüket a pilóták és a mérnökök. Új alkatrészek ezúttal nem érkeztek, abból kell gazdálkodni, ami van, de az nagyon is jó, főleg ha a legutóbbi versenyt vesszük figyelembe, amikor az első négyben három Asparmotor volt. Barcelonában is megy a csapatnak – tavaly taroltak, ami azt jelenti, hogy remek adataik vannak a beállításokhoz. Az első öt versenyt öt különböző pilóta nyerte meg a 125 köbcentis géposztályban, az elmúlt hét végén Mugellóban Hector Faubel győzelmével megszakadt ez a sorozat – a spanyol duplázni tudott. Talmácsi reméli, most ő lesz soron, nagyon vágyik már arra, hogy megszerezze idei második futamgyőzelmét, de legalábbis visszaállhasson a dobogóra. Ha az előzményeket nézzük, a spanyol pályákon jól megy neki, hiszen az idei egyetlen futamgyőzelmét a másik spanyol viadalon, Jerezben aratta.

Legfrissebb hírek

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben

Foci vb 2026
7 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
43 perce

Hollandia tizenegyesekkel búcsúzott Marokkó ellen – vége

Foci vb 2026
51 perce

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
59 perce

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
1 órája

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
1 órája

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik