Éger László hazatért

P. T.P. T.
2007.06.09. 18:51
Címkék

Nemcsak a stadion, hanem a csapat is épül Pakson: a zöldfehéreknél folytatja pályafutását Éger László. Köztudott, Tolna megye első NB I-es együttese az elmúlt szezonban igen tisztességesen helytállva hoszszabbította meg élvonalbeli tagságát, miközben a vezetők már azon dolgoztak, hogy a Lengyel Ferenc vezette gárda valóban első osztályú körülmények között készülhessen. Az első erősítést már el is könyvelhetik a klubnál, a péntek délután megkötött egyezség értelmében Éger László a következő négy évben Pakson futballozik. A hátvéd nemrég tért haza Spanyolországból, ahol a másodosztályú Poli Ejido kölcsönjátékosa volt, ám szerződése 2007. december 31-ig a Debrecenhez kötötte. A megállapodást tegnap közös megegyezéssel felbontották a felek, így a labdarúgó szabadon igazolhatóvá vált – és azonnal el is kötelezte magát szülővárosa együtteséhez. Az alkuval kapcsolatban tudni érdemes még, hogy a Lokinak elővásárlási joga van két tehetséges paksi futballistára, így ha jövőre jól teljesít, Heffler Tibor és/vagy Csehi Tamás csatlakozhat a bajnok Loki keretéhez.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája