Nápolyi örömünnep

F. Z.F. Z.
2007.06.10. 23:36
Címkék

Hihetetlen körülmények közepette fejeződött be az olasz másodosztályú bajnokság, amelynek záró napján elképesztő események történtek a pályákon és azokon kívül. A kisdöntőnek beillő Genoa–Napoli (0–0) mérkőzésen – a Juventus már korábban bajnok lett – hatalmas volt a tét: ha a vendégek nem kapnak ki, feljutnak, és a Genoa (ha nem előzi meg legalább 10 ponttal a 4. helyezettet) osztályozót játszik; ha a hazaiak nyernek, feljutnak, és a Napoli kényszerül(het) újabb meccsekre, a Piacenza–Triestina találkozó eredményétől függően. Utóbbi változat valósult meg, de ezt óriási küzdelem előzte meg. A rangadó előtt, amelyre 1300 újságíró kérte akkreditálását, 400 euróért (100 ezer forint) adták a jegyeket. A Napoli csapatában végigjátszotta a mérkőzést Garics György, aki ezúttal is hasznos tagja volt a déli együttesnek, amely időnként foggal-körömmel védekezett. A meccs jelenetére a 90. percben került sor: mitán a drukkerek megtudták, hogy a Piacenza döntetlent játszott, vagyis genovai reminél mindkét csapat feljut, beözönlöttek a pályára, letépték a játékosokról a mezeket, és ünnepelni kezdtek. A biztonságiak néhány perc alatt rendet tettek, majd a játékvezető lejátszatta a maradék négy percet, amelyet néhány labdarúgó tréningpólóban futballozott végig... Végeredményben a Juventus mellett a második és a harmadik helyen végző Napoli és Genoa jutott az élvonalba, kiesett az Arezzo, a Crotone és a Pescara, míg a Verona a Speziával oda-vissza vágó rendszerben játszik majd a bentmaradásért.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
8 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
17 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
26 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
28 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
35 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
45 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája