Lépés Peking felé

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2007.06.12. 13:03
Címkék

Miként elvártuk, gond nélkül verte meg (28–23) Skaliczki László szövetségi kapitány csapata vasárnap Kaunasban Litvániát, de a mester szerint együttese játékában továbbra is akadtak hullámvölgyek. A szombati tiszaújvárosi visszavágón kevesebb technikai hibát és még több dinamizmust vár a kapitány a játékosoktól, akik maguk is szeretnék örömjátékkal szolgálni a mestert.

A mieink végső célja Peking, vagyis az olimpiai szereplés, amelyért az első lépést Litvánia ellen kell megtenniük. A párharc első felvonása remekül sikerült, gyakorlatilag Eb-résztvevőnek tekinthető csapatunk, amely a Peking felé vezető úton már a közbülső állomásra, a norvégiai Európa-bajnokságra készülhet (az Eb-n az aranyérmes olimpiai kvótát szerez, illetve kiharcolható az olimpiai pótselejtező joga).

A kaunasi találkozóra elképzelt taktika zömét megvalósította a magyar gárda. A kapitány jogosan dicsérte együttese visszarendeződését, Puljezevics Nenad bravúrjait (16 védett lövés, 41 százalék), a beállós Gál Gyula térnyerő, erőszakos játékát, a jobbszárny öszszehangolt és eredményes produkcióját, Putics Barna bátor, felszabadult irányítójátékát. Védekezésben Herbert Gábor körül Nagy László és Ilyés Ferenc is remekül megoldotta feladatát (labdaszerzés, sáncolás). A lerohanásokban, illetve a jobbszélen főleg Iváncsik Tamás, valamint Gulyás Péter jeleskedett.

Felállt védelemmel szemben a mester kissé statikusnak látta csapatát, a passzív játék miatt többször kényszerlövésekkel zárult a magyar akció. Néhány ziccer is kimaradt, ám a cserék kitűnően frissítették mind a védő-, mind a támadójátékot. A technikai hibák száma (18) ugyanakkor a kétszerese az elfogadhatónak.

A keret kedden és szerdán pihen, csütörtökön és pénteken Tiszaújvárosban edz. A szombati visszavágón Mocsai Tamás (hátsérülés) már pályára léphet, Iváncsik Gergő (lágyékhúzódás) szerepléséről pedig kedden vagy szerdán döntenek.

A magyarokhoz hasonlóan gyakorlatilag továbbjutónak tekinthető az Eb-selejtezőből a vb-ezüstérmes Lengyelország, amely otthon 11 góllal verte meg a hollandokat. Jó a helyzete Csehországnak, hiszen idegenben egy góllal győzött a lettek ellen. Meglepetés, hogy Fehéroroszország otthon kilencgólos előnyt szerzett a továbbjutásra esélyesebbnek tartott Svájccal szemben.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
10 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
18 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
33 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
59 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája