Remeklő pótcenter

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.06.12. 13:03
Címkék
Az emberelőnyök kihasználása mellett a centerjáték is döntőnek bizonyult a Domino–Vasas bajnoki finálé első mérkőzésén, amelyet a nagyszerűen védekező vendégek nyertek meg (7–6). A Vasasban kényszerből játszott középcsatárt Tóth Márton, aki a mai, második mérkőzésen (Komjádi uszoda, 19.30, tv: Sport1) is centerként segíti majd együttesét.

Hiába található három váloga tott center – Molnár Tamás, Bárány Attila és Hárai Balázs – a címvédő Domino-BHSE keretében, a három játékos összesen egy gólt (Bárány) tudott összehozni a Vasas ellen, miközben a riválisnál a tavaly a Honvédtól igazolt Tóth Márton kétszer is betalált Gergely István kapujába. A 21 éves vízilabdázó eredeti posztját tekintve szélső, kiváló adottságainak (199 cm és 103 kg) köszönhetően azonban bármelyik poszton elboldogul.

„Eredetileg valóban nem vagyok center, de az utánpótláskorosztályokban sokszor szerepeltem ezen a poszton – mondta a szombaton két (előny)gólt szerző Tóth Márton. – Amikor Steinmetz Ádám megsérült, felvetődött, hogy én centerezem majd, de nem gondoltam, hogy ilyen jól sikerül. Noha nem haraggal távoztam a Kőér utcából, hanem a több játéklehetőség reményében igazoltam a Vasashoz, korábbi klubom ellen volt bennem pluszmotiváció.”

Az alapszakaszban legeredményesebb (45 gól), a rájátszásban további öt találatot jegyző Vasas-pólós nem zárkózik el attól, hogy a jövőben is centert játsszon, ám szívesebben kezd a szélen, és mozgásból megy be középre, mert a statikus középcsatárposztot nem neki találták ki. A jövő viszont már a piros-kékek átigazolási politikájától is függ, azaz akarnak-e centert igazolni Steinmetz Ádám mellé, vagy a jövőben is Tóth Márton és Kincses Attila tehermentesíti a rájátszást nyaki porckorongsérve miatt a nézőtérről figyelemmel kísérő olimpiai bajnokot.

Egyelőre azonban a döntő második mérkőzésére kell koncentrálnia Tóthnak és a többieknek, mert aligha valószínű, hogy a Domino szombati, enervált játékát nyújtja – várhatóan jobban fog teljesíteni, méghozzá centerben is. Még akkor is, ha a poszt klasszisa, Molnár Tamás nem teljesen ért egyet a középjáték kritikájával „Egyrészt Tóth Márton mindkét gólját előnyből dobta, míg mi akciógólt szereztünk centerből, másrészt meg kell nézni, hogy Tóth Mártonnak milyen kiállításokat ítéltek, és azt is, hogy a mi csapatunk milyeneket kapott, illetve nem kapott meg – érvelt a válogatott pólós. – Megyünk előre, készülünk a keddi mérkőzésre. Természetesen elemeztük a szombati vereséget, de erről nem érdemes beszélni, a Komjádi uszodában kell hogy eredménye legyen. A lényeg: mindenki tudja, mit kell tennie a sikerhez.”

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
26 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
36 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája