Tiltakozás a Koriközpontért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.06.13. 23:34
Címkék

Demonstráció a Budapesti Koriközpontért! A 2003-ban átadott, orosz üzletember vállalkozásában tekintélyes hitelből létrehozott káposztásmegyeri jégcsarnok üzemeltetése a kezdetektől gondot okozott. A megannyi probléma után előbb az OTP, majd a bank tulajdonában lévő OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. birtokába került a Budapest Stars korosztályos csapatainak, az FTC felnőttegyüttesének és utánpótláscsapatainak, valamint sok-sok korcsolyázni tanuló gyereknek biztos bázist jelentő létesítmény. A cég idővel megelégelte, hogy működtetése havi tizenöt-húszmillió forintos veszteséggel jár, ezért áruba bocsátotta. Egymilliárd forintért kínálta megvételre (két és fél milliárdért húzták fel anno…), ám ennyi pénzért senkinek sem kellett. Információink szerint azóta levitték az árat 750 millió forintra, és egy filmstúdióval folynak tárgyalások. Ez ellen kíván fellépni csütörtökön 17 órakor az OTP székháza előtt (V. kerület, Nádor u.16) a magukat Aggódók és Tenni akaróknak nevező társaság, amely szerint a bank nem hagyhatja, hogy a sportlétesítményből szórakoztató filmstúdió legyen. A baj csak az, hogy más számottevő vevő eddig nem jelentkezett, az állam pedig nem tud (nem akar?) segíteni…

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria

Foci vb 2026
24 perce

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
34 perce

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
35 perce

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
56 perce

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
1 órája

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

CR7 egyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben betalálva ejtette ki Horvátországot!

Foci vb 2026
1 órája

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik