Nem hozott meglepetést a kapusok vetélkedése, dobogóra került a poszt két legjobbnak tartott honi képviselője, Végh Zoltán és Rabóczki Balázs. Előbbi elsősége azt is megindokolja, harminchat esztendősen miért ő a válogatott első számú kapusa, míg utóbbiról tudni kell: csak az ősszel védett az élvonalban, aztán kérte szerződése felbontását, és a tavaszi idényt már az NB III-as Soproni VSE-ben töltötte... Ha kettejük szereplése papírforma, Köteles László teljesítménye jókora meglepetés. A sereghajtó Vác kapuvédőjének jócskán volt dolga a bajnokság során, és átlaga azt bizonyítja, csapatának aligha miatta kellett búcsúznia a legjobbak mezőnyétől.
Ami a védősorban szereplőket illeti, teljesítményük jókora csalódás. Az újonc Paks harmincnegyedik évében járó emberfogója, Molnár Zoltán mindenesetre büszke lehet rá, hogy összetettben ott van az első tíz között – ezt rajta kívül senki sem mondhatja el magáról a hátsó alakzatban szereplők közül. A válogatottban alapembernek számító Balogh Béla és Csizmadia Csaba nem igazolta Várhidi Péter szövetségi kapitány töretlen bizalmát, miként az is több mint furcsa: a bal oldali emberfogók közül a Máté Péter lett az éllovas, aki tulajdonképpen nem is hátvéd, hanem – eredeti posztját tekintve – védekező középpályás. A harminchét éves Kuttor Attila még mindig a védők legjobbjai között van, ezért is érthetetlen, Fehérvárott miért mondtak le szolgálatairól. Sajnos ki kell jelentenünk, ami elég hazai szinten, az édeskevés a nemzetközi porondon, azaz a magyar bajnokság irama, a párharcok intenzitása nem készíti fel kellően futballistáinkat. Persze ez nemcsak a védősorban szereplőkre érvényes, hanem a kapusokat kivéve valamennyi futballistára...
folytatás...
