Seva újra Milánóban?

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2007.06.15. 23:46
Címkék

Silvio Berlusconi, a Milan elnöke állítja, jó esély van rá, hogy az ukrán Andrij Sevcsenko visszatérjen Milánóba. Köztudott, hogy a BL-győztes gárda támadót keres, és bár korábban a kameruni Samuel Eto’o neve is szóba került, Silvio Berlusconi inkább a Chelsea ukrán támadóját favorizálja. „Szeretem Samuel Eto’o játékát, ő fiatal és valóban tehetséges játékos, de én romantikus ember vagyok, és Andrij Sevcsenkót jobban kedvelem – mondta Silvio Berlusconi. – Úgy tekintek rá, mint a fiamra. Élete több fontos eseményét éltük át közösen, például a gyermeke születését is, akinek én vagyok a keresztapja.” A világklasszis csatár tavaly 30 millió font (mai árfolyamon 11.1 milliárd forint) ellenében hagyta el az olasz klubot, de a Chelsea-ben nem tud(ott) kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Harminc bajnoki mérkőzésen mindössze négy gólt szerzett, ennek ellenére a harmincesztendős játékos korábban azt nyilatkozta, hogy szeretne Londonban maradni, mert a következő szezonra biztosan formába lendül. „Néhány nappal ezelőtt beszéltem Adriano Galliani alelnökkel, aki azt mondta, nyolcvan százalék az esély, hogy Seva nálunk folytatja, és csak szólt volna nekem, ha azóta változott volna a helyzet – bizakodott Berlusconi. – Tudom, hogy legszívesebben Andrij is visszatérne. Bérproblémái biztos nem lennének, mivel ugyanazt a fizetést kapná, mint a többi sztárjátékos, igaz, még a Chelsea-vel is meg kell egyeznünk a vételárával kapcsolatban.”

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
5 perce

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
25 perce

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
27 perce

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
29 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
41 perce

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
52 perce

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
1 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik