Lázár és Lázár…

K. E.K. E.
2007.06.18. 08:47
Címkék

Lázár Vilmos megtartotta vezető pozícióját a kettes fogatok között a vecsési fogathajtó Világkupa-verseny záró napján, sőt az akadályhajtás során egyedüliként hibátlanul teljesített, így kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelten nyerte meg az összetett versenyt. A viadal után Finta Gábor szövetségi kapitány megnevezte azt a hat hajtót, akik tovább küzdhetnek azért, hogy bekerüljenek a lengyelországi világbajnokságra utazók közé. Nos, a névsor így hangzik: Lázár Vilmos, Hódi Károly, Selyben Zsolt, Nyúl Zoltán, Farkas László, ifj. Juhász László. És hogy ne maradjon el testvére mögött, Lázár Zoltán is hibátlan pályát teljesített az akadályhajtás során (csakúgy, mint Bárdos Attila és a svájci Ulrich Werner), ez pedig azt jelentette, hogy a négyes fogatok között is a Lázár névvel kezdődik az eredménylista. Az is eldőlt, hogy az aacheni Vk-versenyre Lázár Zoltánon kívül Dobrovitz József és Bárdos Attila utazhat. A vecsési verseny egyben a magyar bajnokság második fordulója is volt. Érdekesség, hogy a vasárnapi akadályhajtást a kettes fogatok között a mindössze 16 éves Genzwein Alex nyerte.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
7 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
7 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
8 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
17 perce

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
22 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
39 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
52 perce