Fél évébe került a halmérgezés

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.06.20. 00:08
Címkék

Eleinte senki sem értette, miért ült ott az Újpest első edzésén. Esetleg a Ferencváros és a Vasas után a lila-fehéreknél folytatja pályafutását? Vagy immár befejezte a futballt, menedzserkedéssel foglalkozik, és Urbányi István vezetőedző figyelmébe ajánl egy-két tehetséget? Miután rákérdeztünk a korábban bajnoki címet és Magyar Kupát nyerő Adam Kapicnál, mi célból ment ki a Megyeri útra, kiderült, az Újpest friss igazolását, Sasa Radulovicot látogatta meg.

„Évek óta barátság köt Sasához, sokat meséltem neki a magyar futballról, az itteni életről, ezért is döntött úgy, hogy Újpestre szerződik – mondta a korábbi szlovén válogatott. – Sokat nyer vele a lila-fehér csapat, remek játékos. Az egész bal oldalt képes bejátszani, és amellett, hogy rengeteget dolgozik, fel s alá fut a vonal mellett, eredményes is. A legutóbbi csapatában nyolc góllal zárta a szezont.”

A bosnyák-ausztrál labdarúgó jellemzése után magáról is beszélt Adam Kapic: elmondta, nem fejezte be a futballt, csak szörnyű kór támadta meg, amely miatt több mint fél évig szenvedett.

„Halmérgezést kaptam. Lazacot ettem egy étteremben, estére pedig már nagyon rosszul voltam – felpuffadt a gyomrom, hánytam, s negyven fokra felment a lázam. Kezeltek Magyarországon, Németországban, de sehol sem találták a gyógymódot, végül Mohácsi János doktor segített a felépülésben. Most már jól vagyok, keményen edzek, hiszen vissza akarok térni a pályára. Magamnak és a családomnak is bizonyítanom kell. Még csak harminckét éves vagyok, van bennem néhány jó év.”

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
7 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
31 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
31 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
44 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája