Ralf menti a menthetőt

I. SZ.I. SZ.
2007.06.20. 00:08
Címkék
Ralf Schumacher volt a leggyorsabb a silverstone-i teszt első napján: 121 ezredmásodperccel előzte meg Pedro de la Rosát.

Nem lett igaza a Bildnek, Ralf Schumacher megúszta elbocsátás nélkül a két észak-amerikai F1-es futamot. A Kanadában egy pontot szerző, Indianapolisban rajtkarambolt okozó német Franciaországban is ott lehet a rajtrácson. A héten ráadásul vele kezdte meg a felkészülést Silverstone-ban a Toyota, és nem is kellett csalódnia a csapatnak: Ralf érte el a legjobb köridőt a kollektív teszt első napján.

A német 121 ezredmásodperccel előzte meg a második leggyorsabb pilótát, Pedro de la Rosát. A McLaren két versenyzője pihentetése mellett döntött, a zsinórban két futamot nyerő, 58 pontjával vb-éllovas Lewis Hamiltonra és a csapattársa zsenialitását egyre nehezebben elviselő Fernando Alonsóra rá is fért két nap lazítás.

Persze továbbra is a kétszeres világbajnok és a szuperújonc kapcsolata a fő téma, a McLaren elöljárói ugyanis alig győzi magyarázni, hogy nem kell aggódni a két sofőrért. Alonso a Kanadai Nagydíjat követően rádiónyilatkozatban fakadt ki a csapatvezetőség ellen, amiért Hamilton a kedvezményezett, Indianapolisban pedig futam közben méltatlankodott, hogy nem tudott Hamilton elé kerülni.

Martin Whitmarsh ügyvezető szerint Alonso reakciója természetes. „Mindketten élnekhalnak a versenyzésért, ez életük értelme – magyarázta Whitmarsh. – Még mindig jobb, hogy Fernando mérges egy-egy vereség után, és nem úgy száll ki az autóból, hogy örül annak, hogy legyőzték.”

Ron Dennis azokat igyekezett megnyugtatni, akik szerint az Alain Prost, Ayrton Senna duóhoz hasonló viszony fog kialakulni a csapatban, azaz Hamilton és Alonso kapcsolata elmérgesedik. „Prost és Senna között öt év volt a különbség, Fernando és Lewis között csak két esztendő van – mondta Dennis. – Szinte egyidősek, ráadásul nagyon kedvelik egymást. Csak annyi a bajuk, hogy a másik túl jó.”

Dennis hozzátette: jobban félti Hamiltont a brit sajtótól, mint Alonsótól, és már tervezi, hogy elköltözteti Angliából, mert ott folyamatosan ki van téve az újságírók zaklatásának.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
13 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
13 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
19 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
22 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
22 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
51 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
55 perce