Vb-keretből olimpiai keret

R. B. B.R. B. B.
2007.06.20. 00:08
Címkék

Vasárnap véget ért a bajnok ság (a Vasas lett az aranyérmes), a döntőben érdekelt válogatott pólósok mindössze egy hetet pihenhetnek (Kásás Tamás és Madaras Norbert kis túlzással az Euroliga pénteki és szombati négyes döntőjéről érkezik Budapestre), mivel június 25-én kezdődik a nemzeti együttes felkészülése a júliusi Világliga-selejtezőre. Felvetődött a kérdés: mikor hirdet keretet Kemény Dénes szövetségi kapitány?

„Már megtettem márciusban, ugyanaz a tizenkilenc ember lesz a keret tagja, aki a világbajnokság előtt alkotta a csapatot – válaszolta a kapitány, majd indokolta is döntését. – A válogatottak tavasza alapján azt gondolom, ez jó magyar csapat, ezért a világbajnoki keret olimpiai keretté avanzsál. Természetesen indokolt esetben, kényszerhelyzetben változhat a keret.”

A válogatottra – amely melbourne-i ezüstérmével már kvalifikálta magát az olimpiára – ezen a nyáron „csak” a Világligában vár megméretés. A első selejtezőt július 4. és 8. között Budapesten rendezik (a világbajnok horvátok, továbbá a spanyolok, az oroszok és a románok lesznek a riválisok), a második július 18. és 22. között a spanyolországi Portugaletében lesz, a nyolccsapatos szuperdöntőt Berlinben rendezik. Ide a csoport első két helyezettje juthat be.

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
4 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
10 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
23 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
46 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája