Woods is az újoncot dicséri

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2007.06.21. 23:28
Címkék

Lewis Hamilton Formula–1-es debütálása nemcsak az autósport világában keltett nagy visszhangot. A száguldó cirkusz első színes bőrű futamgyőztesét még Tiger Woods golfozó is megtapsolta. Hamiltont többször is hasonlították már a 12szeres major-győztes amerikaihoz, hiszen színes bőrűként juthat fel egy olyan sport csúcsára, amelyet eddig a fehérek uraltak. „Lewis kétségkívül a legnagyobb tehetségek egyike, akik az elmúlt években a világ sportjában feltűntek – mondta Tiger Woods. – Amikor egy újonc a kezdetektől fogva sikeres, és a legmagasabb szinten is képes győzni, átértékelődik a lehetetlen kifejezés. Lewisnak nemcsak az eredményei lenyűgözőek, hanem az is, mennyire jól kezeli a helyzetét a pályán kívül. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy társadalmi példaképpé váljon.” Woods nem először dicsér F1-es sofőrt, korábban Michael Schumacherről is mély tisztelettel beszélt. Golfozóként elismerte, hogy a pilóták óriási felelősséggel versenyeznek, hiszen nemcsak a saját idejüket szentelik a felkészülésre, hanem több száz ember éves munkájáért is felelnek a futamokon. Hamilton már azzal csúcstartó lett, hogy élete első három Formula–1-es futamán dobogóra állt, s a rekordját azóta hétre nyújtotta. Ő a legfiatalabb, aki valaha vezette a vbpontversenyt, és az első újonc, aki zsinórban két viadalt nyert meg. Nagy-Britannia a legújabb szupersztárt látja benne, Nigel Mansell óta nem rajongtak így F1-es pilótáért a szigetországban. A Brit GP-re szóló jegyeket már majdnem teljes egészében eladták, ezért aki nem jut silverstone-i belépőhöz, annak azt ajánlják, hogy inkább utazzon el a magnycours-i Francia Nagydíjra. David Coulthard szerint érdemes lesz az idén megnézni Hamiltont, néhány esztendő múlva ugyanis már nem lesz olyan közvetlen, mint az első idényében. „Lewis olyan természetes, egyszerű és elérhető, mint minden más újonc – mondta David Coulthard. – Ám néhány év múlva minden más lesz, a túlzott rajongás miatt távolságtartóvá válik, és magánrepülővel utazik majd. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan kezeli a változó helyzetét. Ha ugyanúgy elbír vele, mint ahogy az F1-hez alkalmazkodott, nem kell félteni.”

Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
20 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
20 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
28 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
47 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik