Gera Zoltán és Lisztes Krisztián július közepén Horvátországban találkozhat

B. B.B. B.
2007.06.24. 23:11
Címkék

Egyelőre nyári szabadságukat töltik a West Bromwich Albion labdarúgói, egy hét múlva azonban újra benépesül a birminghami öltöző. Gera Zoltán csapata a Derby County elleni, sikertelenül megvívott osztályozót követően július 2-án kezdi meg a felkészülést a következő idényre, és az első néhány nap ráhangolódását követően, 13-án rögvest három találkozóból álló túrával lendül neki az őszi idénynek. Tony Mowbray együttese előbb Horvátországba utazik, ahol a Hajduk Split ellen játszik felkészülési mérkőzést. Érdekessé teheti ezt az összecsapást, hogy adott esetben a horvát csapattal készülő Lisztes Krisztián is pályára léphet, és találkozhat Gera Zoltánnal. A West Bromwich Albion két nappal később Szlovéniában, az FC Drava otthonában lép pályára, néhány nappal később pedig ugyancsak Szlovéniában, a szerb Crvena zvezdával játszik barátságos mérkőzést. Az angol együttes vezetői továbbra sem akarják kiárulni a csapatot, vagyis az értékesebb labdarúgók között számon tartott Gera Zoltánt is megtartják. A magyar játékos azonban azt nyilatkozta néhány nappal ezelőtt a Birmingham Post nevű angol napilapnak: továbbra sem tett le arról, hogy jövőre a Premier League-ben futballozzon. „Nem tartom magam olyan nagy sztárnak, hogy az angol élvonalbeli csapatok csak úgy kapkodjanak utánam – mondta a lapnak Gera Zoltán. – Nem tudom, hogy alakul a sorsom, de egyelőre nem is szeretnék emiatt idegeskedni, inkább megpróbálom kipihenni a mögöttem hagyott szezont.” Csupán az biztos, hogy a West Bromwich Albion július közepén Magyarországhoz közel edzőtáborozik – Gera Zoltánnal együtt. Az angol gárdák közül a Plymouth is hazánkhoz közel készülhet: meg nem erősített hírek szerint a Buzsáky Ákost, Halmosi Pétert és Tímár Krisztiánt foglalkoztató, szintúgy az angol másodosztályban szereplő csapat Ausztriában, a magyar határtól negyven kilométerre üt tábort.

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
4 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
35 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
46 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája