Majthényiék másodikok

T. A.T. A.
2007.06.24. 23:11
Címkék

Először tesztelte új hajóját nemzetközi versenyen a Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős, amely a második helyet szerezte meg a kieli Európa-kupa-viadalon. A viszonylag rövid pályán négy nap alatt összesen nyolc futamot tartottak meg, amelyek közül a világbajnoki címvédő magyar páros kettőt megnyert, hatszor pedig a második helyen végzett. Majthényiéknak még az utolsó napon (vasárnap) is volt esélyük arra, hogy kiharcolják a végső sikert, ám ehhez mindkétszer nyerniük kellett volna. Ez sajnos nem sikerült a trükkös pályán, ám a magyar vitorlázók így sem elégedetlenek, hiszen jó edzés volt ez a július közepén esedékes világbajnokság előtt, ahol a legnagyobb ellenfelük a kieli győztes testvérpár, Jacob és Jörgen Bojsen-Möller lesz. A magyarok új hajója remekül vizsgázott: bizonyította versenyképességét a nemzetközi mezőnyben is. Most néhány napos dániai edzőtáborozás következik (a fő rivális dánokkal), a hét végén pedig hazai vizeken versenyeznek Majthényiék.

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
6 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
42 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája