Még csak most 35!

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.06.27. 08:46
Címkék
A csütörtökön kezdődő spanyolországi Európa-bajnokságon a magyar kajak-kenu válogatott második legidősebb tagja – a korelnök a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Horváth Gábor –, Kolonics György a kenupárosok 500 és 1000 méteres számában is esélyes az aranyéremre, hiszen Kozmann Györggyel alkotott egységük jó formát mutatott az idei versenyeken.

Néhány héttel ezelőtt ünnepelte harmincötödik születésnapját. A kemény edzések és a megerőltető versenyek során érzi a kort?Néhány héttel ezelőtt ünnepelte harmincötödik születésnapját. A kemény edzések és a megerőltető versenyek során érzi a kort?

Igen. Nem vagyok már annyira harapós, egyesben nem megyek olyan időket, mint régebben. Párosban ilyen probléma szerencsére nincs. Régebben sokkal többet bírtam, sokkal többet teljesítettem, mostanában már nagyon jó állapotban kell lennem ahhoz, hogy jó időt evezzek, nem tudom úgy kirázni a kisujjamból, ahogy korábban.

Meddig versenyez, milyen céljai vannak még?

Az olimpiáig feltétlenül, aztán az eredményektől teszem függővé. Az ötödik olimpiámon, Pekingben nagyon szeretnék elindulni. Az is motivál, hogy a kiemelkedő eredményeimet elég régen értem el…

Mihez kezd majd, ha búcsút int a versenysportnak?

Még nem tudom pontosan. Van egy TF- és egy külkerdiplomám. Hátrányból indulok, mert jó néhány év lemaradásom van azokkal szemben, akik az iskola elvégzése után rögtön dolgozni kezdtek, de előnyömre válhat, hogy kiterjedt a kapcsolatrendszerem. Ezt a kettőt kell majd jól kezelni.

Klubja, a Csepeli KKE enyhén szólva nehéz anyagi helyzetben van. Ez közvetlenül is érinti?

Igen, a bőrömön érzem a pénzhiányt, de dolgozunk a megoldáson.

A tavalyi, csehországi Európa-bajnokság nem sikerült valami jól a párosuk számára, hiszen kétszáz és ezer méteren a negyedik, ötszázon pedig az ötödik helyen végeztek.

Az Európa-bajnokság sikereit most is azonnal elcserélném a jó világbajnoki szereplésre. Remélem, az idei kontinensviadal jobban sikerül, mint az egy évvel ezelőtti, de az év főversenye természetesen számunkra is az augusztusi németországi világbajnokság, amelyen az olimpiai kvalifikáció a tét.

Az idén már indultak nemzetközi versenyen, a szegedi Világkupán, s felmérhették, hol tartanak: mindkét olimpiai számban ezüstérmesek lettek.

Tavaly az Európa-bajnokság előtt Duisburgban versenyeztünk a Világkupán, és ott sem ment rosszul. Ötszázon harmadikok lettünk, és ezren sem értünk volna el rossz eredményt, de eltört a hajónk lábtámasza, ezért nem állhattunk rajthoz a döntőben.

Felkészülés közben jut néha ideje kikapcsolódásra is?

Igen. A Magyar Kajak-kenu Szövetség internetes honlapján például van egy naplóm, amelyet hetente legalább egyszer frissítenem kell. Segítenek, ha kell, de megpróbálom egyedül megoldani a feladatot. Az Élő Duna-kampány támogatójaként pedig esztergomi hajókiránduláson vettem részt, és a helyi Duna Múzeumban is jártam másfél hete.

Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
13 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
22 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
24 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
50 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
55 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik