Újra Pintér Attila lehet a zöld-fehérek edzője

SINKOVICS GÁBOR, VAJDA GYÖRGYSINKOVICS GÁBOR, VAJDA GYÖRGY
2007.06.27. 08:46
Címkék
Szerdán elnökségi ülést tartanak a Ferencvárosnál, és kiderülhet, melyik befektetőjelölttel egyeztek meg a zöld-fehér klub vezetői, s az is napvilágot láthat, ki lesz az NB II-ben ragadó Fradi új edzője (Zoran Kuntics szerződése lejár). Miután kiderült, hogy a klubbal hírbe hozott Détári Lajos Sopronba szerződik, sokan Pintér Attila visszatérését szorgalmazzák, és az is elképzelhető, hogy Kiss László szakmai igazgatóként dolgozik majd az Üllői úton.

Lehet, hogy sokan meglepődnek szerdán a Ferencváros sajtótájékoztatóján. Információink szerint az az edző kerülhet a zöldfehér csapat élére, aki 2004-ben bajnokságot és Magyar Kupát nyert a csapattal, ám mégis viharos körülmények között kellett távoznia az Üllői útról. Az elnökség többsége – híreink szerint – Pintér Attila visszatérését szorgalmazza, s ha belegondolunk, a választás logikusnak tűnik. Szeretnének „visszalopni” valamit a korábbi Fradi-szellemiségből, és ehhez olyan trénert kell választani, aki nem csak munkahelynek tekinti az Üllői utat.

No meg a pénz sem mellékes szempont.

Pintér Attilának ugyanis tartozik a Ferencváros, s a szakembernek a bíróság jogerősen igazat adott a klubbal szembeni perben. Ha a korábbi hússzoros válogatott középhátvédet választják trénernek, a több mint tizenhárommilió forint is a kaszszában maradhat, hiszen minden bizonnyal kompromisszum születne a pernyertes edző és a klub között. Hogy aztán sikerüle mindenkit meggyőzni, illetve hogy a kemény stílusáról, szókimondásáról ismert trénerre van-e most a legnagyobb szükség – az nagy kérdés. Pintér Attila legutóbb a Vasasnál dolgozott, s hiába volt biztos az anyagi háttér, hazai szinten minimum középszerű játékoskeret, az angyalföldiek az ő vezetésével szégyenszemre kiestek az NB Iből – az már más kérdés, hogy aztán éppen a Fradi kizárása miatt maradtak bent az első osztályban.

Pintér Attila egyelőre nem kívánta hosszasan kommentálni az esetleges kinevezésével kapcsolatos híreket, csak annyit mondott: „Magam is hallottam

a híreszteléseket, de még senkivel sem tárgyaltam. Aligha kell hangsúlyoznom, mit jelent számomra a Ferencváros…”

De vajon mit szólnának Pintér Attila beiktatásához a Ferencváros labdarúgói? Mert igaz ugyan, hogy az elmúlt évekhez képest alaposan kicserélődött a játékoskeret, de még mindig vannak néhányan abból a csapatból, amely akkoriban a szakember eltávolítását szorgalmazta.

De van egy másik vonal is.

Úgy tudjuk, hogy kedd este az FTC elnökségének küldöttsége ismét tárgyalt Rácz Gábor üzletemberrel. Az pedig nem titok, ha sikerülne megegyezni Rácz Gáborral, ő Kiss Lászlót nevezné ki szakmai igazgatónak vagy vezetőedzőnek. A szakember korábban többször is hangsúlyozta, hatalmas megtiszteltetés lenne számára a Fradi kispadján ülni.

A labdarúgócsapatot működtető zrt. igazgatótanácsának – Faragó Tibornak, Hermány Csabának, Modroczky Tamásnak – is lejár a mandátuma, de a Rieb György vezette FTC-elnökség ma már dönt is a zrt. személyi összetételéről. A rendezett működés ugyanis létkérdés a klub számára: a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) szerdán közzéteszi az FTC Üllői úti stadionjának és a hozzátartozó területek tulajdonjogának értékesítésére vonatkozó pályázatát. Ez azt jelenti, hogy immár konkrétumokról is lehet tárgyalni az esetleges befektetőkkel, így a befutónak jósolt angolokkal is, akiktől már négymillió eurós, azaz egymilliárd forintos előleget kértek a ferencvárosiak. Híreink szerint az FTC, valamint az ingatlanbefektetéssel és -forgalmazással foglalkozó angol vállalat közös céget alapítana, s együtt pályáznának a terület tulajdonjogára. Ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak, és előfordulhat, hogy a szerdára tervezett sajtótájékoztatón már a cégalapítást is bejelentik. Ezt támasztja alá az a hír is, hogy a napokban Budapestre érkezik Kevin McCabe, a Scarborough Property Holdings első embere, mégpedig abból az alkalomból, hogy a korábbi FTC-elnökkel, Dámosy Zsolttal megkötött egyezséget jóváhagyja az elnökség, s hogy végleg nyélbe üssék a Ferencváros számára a túlélést jelentő üzletet.

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
32 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
40 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
52 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik