Gondolta volna tavaly, hogy még egyszer aranyérmes lesz a Pickkel?Gondolta volna tavaly, hogy még egyszer aranyérmes lesz a Pickkel?
Eszembe sem jutott – mondta Bajusz Sándor. – Az előző évet még végigcsináltam a PLER-ben, aztán kimentem egy katari csapathoz az ottani BL-döntőre, s utána készültem a csurgói szereplésre. A jövőmre is kell már gondolnom, ezért tavaly nyáron próbáltam úgy szervezni az életemet, hogy a civil dolgaimra is jusson idő. Úgy éreztem, még tudok játszani, és belefért az életembe az arab túra is.
Csurgón csupán két meccset játszott.
Egyszer egészen jól elkaptam a fonalat, lőttem tizenkét gólt, ám akkor kikaptunk. Legközelebb, Szentendrén semmi sem sikerült, egy idő után nem is próbálkoztam lövéssel, de a csapat legalább nyert.
Aztán vesztett, mégpedig egy átlövőt…
A szentendrei meccs után volt a telefonomon nyolc nem fogadott hívás, valamennyi szegedi vezetőktől. Nem kellett hozzá nagy tudomány, hogy kitaláljam, valami történt, de nem tudtam elképzelni mi.
A sérült Danijel Andjelkovics pótlására szemelték ki.
Nem örültem a hírnek, hiszen Andjelkovics jó barátom. Ezzel együtt próbáltam segíteni a szegedieknek, és szerencsére a csurgóiak is rendesek voltak, így végül megegyeztünk.
Ilyen simán ment minden?
Először négy hónapos szerződést kínáltak, én azonban ragaszkodtam hozzá, hogy a szezon végéig szóljon a megállapodásunk. Azt hiszem, ők sem bánták meg, hogy így lett.
Ön pedig belecsöppent a sűrűjébe.
Tudtam, hogy nehéz lesz, amíg Andjelkovics nem tér viszsza. De jó formában éreztem magam, a katariaknál sok mecscset játszottam, s az erőnlétemmel sem volt gond.
Szereplésével a Magyarországon általános sztereotípiát is lerombolta, hiszen felénk hajlamosak leírni az idősebb játékosokat.
Való igaz, a harminc felettiekkel másként bánnak, pedig a Szegedben rajtam kívül Mezei Richárd is kiöregedett már néhány éve az ifiből, s azt hiszem, egyikünk sem okozott csalódást. Sokat voltunk pályán, s keményen harcoltunk
A télen volt egy mélypont a Szeged játékában, de később talpra állt a csapat.
Nem az akkori edzőnk, Zoran Kurtes volt a hibás a kudarcokért, de abból a szituációból nem tudtunk volna kilábalni az ő irányításával. Sokan megsérültek, gyakran volt pechünk, de akadtak hibák a játékosok felfogásában is. A Tatabánya elleni hazai Magyar Kupa-kudarcot, vagyis a kiesést még lenyelte a vezetőség, ám a dunaújvárosi súlyos vereség már sok volt. Ezután kapott lehetőséget Vladan Matics, az addigi balszélsőnk, aki benne volt a csapatban, tehát a kézilabdázók oldaláról ismerte a problémákat. Engedte, hogy játsszuk a játékunkat, s csak akkor szólt, amikor érezte, hogy mindenképpen szóvá kell tennie valamit.
Akkor senki sem fogadott volna a Pick bajnoki címére.
Még én sem! De ahogy elkezdődött a rájátszás, az elődöntőben meccsről meccsre egyre inkább összeforrt a csapat. A Dunaferr elleni öt csata nagyon nehéz volt, de összekovácsolta a gárdát. Aztán a három győzelemig tartó döntőben már az első találkozón meg tudtuk lepni a Veszprémet. Jól játszottunk, jól harcoltunk, és szerencsénk is volt. Ezután már nem lehetett megállítani minket.
Szegeden hárman mondhatják el magukról, hogy szerepeltek a tizenegy évvel ezelőtti és az idei bajnokcsapatban is: Mezei Richárd, Berta Róbert és Bajusz Sándor. Külön státus az önöké.
Ez a város él-hal a kézilabdáért, rengeteg szurkolónk van. Persze, nagyon fontos, hogy mi hárman újra ott lehettünk az aranycsapatban, de a csoda három napig tart, az élet megy tovább. Az aranyérmünk már történelem, jönnek az új kihívások, s ha bekövetkezik az első fiaskó, nem hivatkozhatunk a bajnoki címre. A bajnokcsapat újabb egyéves szerződést kínált önnek, azaz most egy kis pihenő, aztán kezdődik az újabb bajnoki felkészülés.
Hányadik is?
Éppen húsz éve, hogy az első vonalban játszom, s szinte valamennyi szezonban az európai kupában is szerepelt a csapatom. Az idei alapozás előtt azonban rám fér egy kis pihenő a horvát tengerparton…
