Jégháború Káposztáson

B. R.B. R.
2007.06.29. 17:17
Címkék

A megszűnés szélén álló ká posztásmegyeri jégcsarnokot egy szegedi cég mentheti meg – hangzott el az újpesti polgármester sajtótájékoztatóján. Derce Tamás elmondta, az üzemeltető csődje után a hitelező eladta az épületet, amelyet később viszszavásárolt, most pedig továbbértékesíti, nem garantálva, hogy megmarad a sportfunkció. Az eredeti szerződés szerint a sportcélú hasznosítás megszűnésekor 130 millió forint kötbér járna a IV. kerületnek; a városrész polgármestere kilátásba helyezte a pert és hároméves változtatási tilalom bevezetését. Az ingatlanból a polgármester szerint egy vevő filmstúdiót akar létrehozni, a kerület első embere viszont azt szeretné, hogy ne tűnjön el a jég, és nem érti, ha az OTP támogat egy határon túli hokicsapatot, miért hagyja cserben a sportágat itthon. Meg akarta szerezni az üzemeltetés jogát az ott sportoló gyermekek szülei által alapított konzorcium is, amely a kemény üzleti feltételek miatt visszavonta pályázatát. Ám felbukkant egy tőkeerős befektető – a szegedi székhelyű, az építőiparban érdekelt Szeviép Zrt.

„Szeretnénk nyereségessé tenni az üzemeltetést a sport életben tartása mellett. Kiszolgálólétesítményeket építenénk, az egyik jégpályát pedig sport- és kulturális események befogadására is alkalmassá tennénk” – mondta Baranyi Sándor, a cég elnöke. Az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. a múlt héten leszögezte, azonos árajánlatok esetén a sportcélú hasznosítást vállaló pályázót részesíti előnyben, mivel az OTP-csoport elkötelezett a magyar sport, így annak jeges változatai mellett is. A pályázati határidő pénteken jár le.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája