Holland látogatók

B. B.B. B.
2007.07.08. 23:45
Címkék

Egyre komolyabban érdeklődik a NAC Breda, így könnyen lehet, hogy Rajczi Péter Hollandiában folytatja pályafutását. A hét második felében két megfigyelő is Budapestre érkezik Pető Tamás korábbi klubjától, a szakemberek az edzések mellett a hét végi Király-kupa-mérkőzéseken is megnézik a lilák tízszeres válogatott támadóját. Az Újpest csatárának ugyanakkor nincs miért izgulnia, a németalföldi klub megfigyelői nem Rajczi Péter tudásáról szeretnének meggyőződni, nem arra kíváncsiak, miként bánik a labdával, a látogatás apropója sokkal hétköznapibb: a hollandok személyesen is találkozni szeretnének a Megyeri útiak támadójával. „Nem titok, a NAC Breda Pető Tamás közvetítésével vette fel a kapcsolatot velem – mondta az újpesti támadó. – Tomi korábban hosszú évekig futballozott ebben a klubban, kitűnő kapcsolatban van a vezetőkkel. A Breda megfigyelői csütörtökön érkeznek Budapestre, kíváncsiak rám, megnéznek, hogy nem vagyok-e sérült, nem küzdök-e némi túlsúllyal, és természetesen személyesen is szeretnének velem beszélgetni.” A hollandok már egy évvel ezelőtt is érdeklődtek Rajczi Péter iránt, és ha minden a tervek szerint alakul, a következő szezonban a lilák támadója már valóban a Breda labdarúgója lehet. A 26 éves csatár korábban sem tagadta, annak ellenére, hogy jól érzi magát Újpesten, minden vágya, hogy újra külföldön futballozhasson. „Színvonalasabb bajnokságban, erősebb csapatban és jobb körülmények között futballozhatnék – sorolta az okokat Rajczi Péter. – A Breda szimpatikus klub számomra, bízom benne, hogy a hollandok valóban komolyan gondolják szerződtetésemet, és sikerül egyezségre jutniuk az érintetteknek.” Egyelőre tehát nem tudni, hogy Rajczi Péter valóban Hollandiában folytatja-e pályafutását, az viszont biztos, hogy az Újpest a négynapos ausztriai edzőtáborozást követően ezen a héten már Magyarországon készül. A lila-fehérek az edzések mellett kedden Sopronban, míg szombaton Szombathelyen, a Király Gábor szervezte Király-kupán lépnek pályára, amelyen Urbányi István együttese mellett a házigazda Haladás, a Vasas és a Kaposvár vesz részt.

Legfrissebb hírek

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
4 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
28 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
28 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
39 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
57 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája