Kovrig Ákos Kecskemétről ment az osztrák élvonalba

F. Z.F. Z.
2007.07.08. 00:19
Címkék

Nagyot fordult a világ Kovrig Ákossal. A 21 éves védekező középpályás az előző szezonban a másodosztályú Kecskemétnél tréningezett, két hete még a REAC-cal edzett, most pedig az osztrák bajnokság bronzérmesénél, az SV Mattersburgnál igazolt játékos, és az UEFA-kupára készül. A 186 centiméter magas labdarúgó előbb egyhetes próbajátékon vehetett részt a Csizmadia Csabát is foglalkoztató zöld-fehéreknél, majd remek játéka jutalmaként szerdán egy plusz kétéves szerződésre kanyarította rá a nevét. „Az nem is megfelelő kifejezés, hogy elégedett vagyok jelenlegi helyzetemmel – mondta Kovrig Ákos, akit telefonon értünk utol a burgenlandi városban. – Kisebb csoda, hogy az NB II-ből az osztrák élvonalba kerültem, már a jövő heti bajnoki rajtra és az UEFAkupára készülhetek új csapatommal. Első meccsemen a szlovák Ruzomberok ellen kezdőként hetven percet játszottam, majd a Debrecen ellen is lehetőséget kaptam. Franz Lederer vezetőedző a három védő előtt amolyan előszűrőként küldött pályára, ezen a poszton jól éreztem magam, és a játék is remekül ment. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy átigazoljanak.” Kovrig Ákosnak egyelőre túl sok mindenre nem volt ideje, mert folyamatosan tréningezik, és felkészülési meccseket játszik a Mattersburggal, hiszen szerdán a Ried ellen elkezdődik a bajnoki idény, majd egy héttel később Kazahsztánba utazik a gárda, az Aktobe elleni UEFA-kupa-találkozóra. „Most még szállodában lakom, Csizmadia Csaba jön értem, amikor megyünk edzeni. Talán a jövő héten már lesz időm, hogy lakást válasszak magamnak. Tele vagyok reményekkel, szeretnék élni a lehetőséggel, és állandó helyet kiharcolni magamnak a csapatban.”

Legfrissebb hírek

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
10 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
19 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
28 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
30 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
37 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
47 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája