Csupa magyar a dobogón

R. G.R. G.
2007.07.11. 23:34
Címkék

Kusztor Péter, a P-Nívó Betonexpressz 2000 SE kerekese nyerte meg az Alisca Bau 33. Gemenci Nagydíj prológját, a két kilométeres egyenkénti indítású hegyiversenyt. Százhúsz kerekes vágott neki a viadal hagyományos prológjának; a szervezők az idén is erősorrend szerint indították a bringásokat, azaz a legjobbakat a végére hagyták. Négy perc alá először a 2007-es hegyibajnok, Kusztor Péter tudta szorítani az időt, s a 3:58:72-es produkciója elég is volt a végső győzelemhez. A második helyet Cziráki István csípte meg 3:59:68-as eredményével, míg a dobogó legalsó fokára az utolsóként induló Szekeres Csaba léphetett fel, alig kicsúszva a négy percből (4:00:02). A csütörtöki első országúti szakaszon így Kusztor viselheti a versenyben vezetőnek járó kék trikót (övé lett a legjobb magyarnak járó magenta mez is). A pöttyös dresszt a legjobb hegyimenő, Cziráki veheti fel, aki egyben a legjobb U23-as kerekesnek dukáló fehér szerelést is megkapta. Szekeres pedig zöldben pompázhat az Aldor-kupáért kiírt 192 kilométeres Tolna megyei szakaszon, amely 11.30 órakor Szekszárdról rajtol, és a megyeszékhelyre is érkezik vissza.

Legfrissebb hírek

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
19 perce

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
25 perce

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
26 perce

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
34 perce

Oscar-díjas színészházaspár drukkol a spanyoloknak

Foci vb 2026
35 perce

A Liverpool különleges emlékművet állított Diogo Jota és testvére tiszteletére

Angol labdarúgás
35 perce

Portugál–horvát rangadóra várva: a torontói Budapest Park a szabadidő-sportolók kedvelt helye

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Spanyolország–Ausztria meccs

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik