Meglepték a világbajnokot

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.07.11. 23:34
Címkék

Óriási csatát és nagy meglepetést hozott a férfi röplabda Világliga hatos döntőjének első mérkőzése a lengyelországi Katowicében: az F-csoport első fordulójában a világbajnoki bronzérmes Bulgária 3:2-re nyert a vb- és Világliga-címvédő Brazília ellen! A két kiváló csapat a legelső labdamenettől magas színvonalú, izgalmas, fordulatos játékkal szolgálta ki a tízezer fős közönséget. Az első játszmában 15:15 után Rodrigao ásznyitásai adtak lendületet a braziloknak, akik hamarosan meg is nyerték a szettet (25:21). A második felvonás szintén kiegyensúlyozott volt, a bolgár válogatott ezúttal határozottabban játszott, és szinte végig vezetett, a második technikai pihenőnél például már 20:16-ra. Ekkor a brazilok egy hárompontos sorozattal felzárkóztak, de Martin Sztojev szövetségi kapitány játékosai nem ijedtek meg, nem kedvetlenedtek el, és hamarosan egyenlítettek (25:20). A folytatásban mindkét csapat a támadásokra helyezte a hangsúlyt, az iramot a latinamerikaiak diktálták, és legeredményesebb játékosuk, a végül 15 pontot szerző Gilberto Giba Godoy Filho káprázatos játékának köszönhetően a harmadik periódus végén megint ők örülhettek (25:21). Az igazi küzdelem csak ekkor kezdődött. Egyik csapat sem tudott egy pontnál többel vezetni, de Bulgária legjobbjain látszott: elhiszik, hogy legyőzhetik a világ legjobbjait. A katowicei Spodek sportcsarnok közönsége is az európai együttest támogatta, a nézők felállva ünnepelték a fegyelmezetten játszó, végig koncentráló bolgárok újabb játszmagyőzelmét (25:23).

Az ötödik szettben látszott igazán, hogy remekül kiegészítik egymást a vb-bronzérmes csapat idősebb, rutinos, valamint fiatalabb, lendületes játékosai. A 20 pontot ütő Matej Kazijszki vezérletével ellenállhatatlanul röplabdázott a bolgár válogatott, ezúttal a hatos döntőbe veretlenül bemasírozó címvédő sem találta az ellenszert (15:12), így felborult a papírforma, immár korántsem biztos, hogy a vb-döntő párosítása, a lengyel–brazil meccs megismétlődik a Világliga vasárnapi fináléjában.

Legfrissebb hírek

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
11 perce

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
52 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
1 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
3 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik