Éremeső a maratoni Eb-n

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2007.07.15. 02:35
Címkék

Szombaton a szlovákiai Trencsénben az egyes versenyszámokat rendezték meg a maratoni Európa-bajnokságon. A nők versenyében a két magyar induló a rajt után az élre állt, egy ideig Folláth Vivien vezetett, ám a negyedik kör után Csay Renáta meglépett, s végül fölényesen nyert. A kenusoknál sokáig Csabai Edvin lapátolt az első helyen, Varga Dávid volt a második. A címvédő szlovák Radoslav Rus az utolsó körben ledolgozta nyolc másodperces hátrányát, és majdnem egy perccel Csabai előtt ért a célba a 28.4 kilométer teljesítése után. A férfi kajakozók döntője rendkívül izgalmas volt. Salga István sokáig vezetett, az utolsó körre azonban visszaesett egészen a hatodik helyig, de a hajrára feltámadt, s végül a spanyol Manuel Busto Fernández mögött második lett. A bronzérmet Jámbor Tamás nyakába akasztották. Az ifjúsági korosztályban Lantos Ádám kenu egyesben győzött, Takács Timót a második helyre futott be. A kajakos lányoknál Havas Eszter ezüst-, Groholy Orsolya bronzérmet szerzett. Vasárnap valamennyi szakágban a páros döntőket rendezik.

Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
9 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
16 perce

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
56 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik