Kínos, de hasznos volt a párharc

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2007.07.15. 23:30
Címkék
Két mérkőzés, két vereség (0–3 és 0–2), ez a Zalaegerszeg mérlege az UEFA-Intertotó-kupa második fordulójában. A kettős vereség kétségtelenül kudarcnak számít, ám a zalai megyeszékhelyen mégsem bánkódnak, mert szerintük az anyagiak mellett szakmailag is hasznosak voltak a Rubin Kazany elleni találkozók.

Nézzük előbb a szakmai hasz nosságot! A bajnokság után csaknem csapatnyi játékos távozott a ZTE-től, akiknek a helyére új labdarúgók érkeztek (köztük sok külföldi), illetve saját nevelésű fiatalokat is próbál beépíteni az együttesbe a szintén új edző, a szerb Szlavko Petrovics. Olyan futballisták kerültek előtérbe, mint Pogacsics Krisztián, Bozsik József, Simonfalvi Gábor vagy Balázs Zsolt, akik korábban csak elvétve kaptak lehetőséget a kezdőcsapatban.

Az sem meglepetés, hogy az orosz futball, az orosz bajnokság jóval erősebb a magyarnál, így aztán a jelenleg ötödik helyen álló Rubin Kazany olyan ellenfél volt a ZTE számára, amelytől rengeteget lehet tanulni. A zalai fiatalok megtapasztalhatták, milyen az, ha jóval erősebb és technikailag is képzettebb labdarúgók ellen kell futballozniuk, azaz a két tétmeccs többet ért két felkészülési találkozónál, ráadásul pénzébe sem került a Zalaegerszegnek.

Most pedig térjünk rá az anyagiakra! Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tizenkétmillió forintnak megfelelő svájci frankot utal át mindenik csapatnak – költségtérítés gyanánt. A mérkőzéseken megszerzett pontokért és a továbbjutásért nem jár plusz juttatás, viszont szerencsés sorsolás esetén, továbbá az okos gazdálkodásnak köszönhetően ebből az összegből is maradhat a kasszában. Ha már a pályán nem volt sikerélményük, a zalaiak legalább azzal büszkélkedhetnek, hogy a tizenkétmillió forintnak a fele megmaradt. És ha ehhez hozzávesszük, hogy az első mérkőzésen több mint ötezren ültek a lelátón, s vélhetően valamennyien belépőt is vásároltak, elmondható, nyereséggel zárta a nemzetközi kupaszereplést a ZTE. Persze ez a bevétel a klub éves költségvetésének csupán minimális hányadát teszi ki, de az is tény, hogy az összeg nem a kiadási, hanem a bevételi oldalon jelentkezik.

Tegyük hozzá, jóval nagyobb lett volna a haszon, ha továbbjut a csapat, hiszen abban az esetben újabb tizenkétmillió forint járt volna a klubnak, ráadásul csak Bécsbe kellett volna elutazniuk Waltner Róbertéknek. Így aztán nem nehéz kiszámolni, hogy a tizenkétmillió forintból mennyi maradt volna meg a bécsi fellépés után, sőt akár telt ház is lehetett volna a Rapid Wien elleni hazai meccsen.

Ezen azonban már felesleges morfondírozni, az egerszegi futballisták és a szakmai stáb vélhetően profitálni tud a Kazany elleni párharcból, amelyet aztán ha nem is pénzre, de eredményes futballra válthat a hét végén kezdődő hazai bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája