Dunga kapitány

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.16. 21:57
Címkék
Ha történetesen Dunga Magyarországon (lett volna, lenne, lesz...) szövetségi kapitány, akkor már régen repül, úgy, hogy a lába sem éri a földet.
Méghogy egy kínos vereség?!
Méghogy fogcsikorgatva védekezik itten az a francos csapat, nem pedig támadnak a játékosai, mint a tankok, nem bolondítják meg az ellenfelet kecses, flamingóléptű cselekkel?!
Azt a kutyafáját neki!

Úgyhogy a derék férfiú boldog lehet, hogy Carlos Caetano Bledorn Verrinek anyakönyvezték, nem pedig – mondjuk – Dunga Péternek, mert akkor a budapesti kánikulában izzadhatna, hogy az első három meccs után vagy a kezibe nyomják a munkakönyvét, vagy pedig tanácsadókat ültetnek a nyakára.
Hej, ezek a brazilok nem is tudják, mi az élet sója!

Persze kicsit hőzöngenek azon, hogy Dunga kapitány mindenféle új arcokat válogat be, kritizálnak, hogy dögunalom nézni a sündisznóállásból indított akciókat, néhány szakíró egyenesen dührohamot kap, hogy a Ronaldinho meg a Kaká kimarad, nem megy el a Copa Américára, Pelé megjósolja, hogy az argentinok reggelire felzabálják a selecaót, aztán úgy szurkolnak a nemzeti csapatuknak, hogy abba belesajdul az ember szíve.

S persze aztán ugyanezek az emberek ölelik, csókolják, imádják, istenítik az agyonkritizált edzőt, merthogy Brazília a Copa América döntőjében 3–0-ra elkalapálja Argentínát, az ősi riválist, és ettől kezdve Rio de Janeirótól Belemig senkit sem érdekel már, hogy nem játszott Ronaldinho és Kaká, számukra a legjobb taktika volt sündisznóállásból támadást indítani, „négytüdejű", futógép játékosokat beválogatni, és néha olyan szürkén játszani, mint egy lakótelepi panelház fala.

Dunga isten lett. A kapitány, aki játékosként kemény volt, mint a szikla, edzőként is hozta a formáját.

A maga smirglis stílusával pediglen megreformálta azt a futballt, amelyről mindenki azt gondolta, hogy a fegyelem soha nem előzheti meg a vérbeli táncot, a lazaságot.

S hogy mi volt a titka?

Talán az, hogy hagyták, hadd csinálja...

Hagyták – ugye, értik… – dolgozni.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
12 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
14 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
29 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
30 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
52 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik